Gyerek

Kötelező lesz a gyermekvédelmi intézményvezetők pszichológiai alkalmassági vizsgálata

A kormány hamarosan beterjeszti az erről szóló törvénymódosítást az Országgyűlésnek.
2024. Március 05.
(Kép forrása: Getty Images)

A kormány minden gyermekvédelmi intézmény vezetőjének elő fogja írni a pszichológiai alkalmassági vizsgálatot – közölte a Belügyminisztérium hétfőn az MTI-vel.

A tárca közleményében azt írta: az első szigorítás az állami gyermekvédelmi intézmények vezetőinél lépett életbe, ami kormányrendelettel szabályozható volt; a rendelet már hatályba lépett, az alkalmassági vizsgálatok rövidesen megkezdődnek.

Azt is közölték, hogy a gyermekvédelem területén feladatot ellátó állami szerveknél foglalkoztatottakra megállapított rendelkezések vonatkoznak a gyermekotthont működtető intézmény vezetőjére, a gyermekotthon vezetőjére, a nevelőszülői hálózatot működtető intézmény vezetőjére, a nevelőszülői hálózat szakmai vezetőjére, valamint a javítóintézet igazgatójára és otthonvezetőjére.

A nem állami fenntartású gyermekvédelmi intézmények vezetőinek kötelező pszichológiai alkalmassági vizsgálatához törvénymódosítás szükséges, amelyet a kormány hamarosan beterjeszt az Országgyűlésnek – írja a Belügyminisztérium a közleményében.