Gyerek

Kristen Bell szerint oké, ha a gyerek alkoholmentes sört iszik, mást mond erről a szakember

Lehet, hogy Kristen Bell szerint teljesen rendben van, hogy olykor a gyerekei alkoholmentes sört isznak, de a szakemberek nincsenek oda az ötletétől – írja Farkas E. Lina cikkében, az nlc-n.
2023. Augusztus 08.
Gyerekek isznak
Kép: Getty Images

Régebben elnézően mosolyogtak a felnőttek, ha a kíváncsi gyerek beleivott a sör habjába, de ma azért ritkán látni ilyet. És ez így is van rendjén, hiszen az utóbbi évtizedekben rengeteg új információt tudtunk meg az alkohol káros hatásairól, ahogy az is egyértelművé vált, hogy az alkoholfogyasztás negatív következményei egyes országokban – mint például nálunk is – egyre nagyobb társadalmi problémává dagad.  Ezért nagyon nem mindegy, mire szocializáljuk a gyerekeinket.

Csak buborékos ital?

Kristen Bell nem parázza túl a dolgot, pedig a férje komoly alkohol- és drogfüggőséggel küzdött. Először egy podcastban (Say Yes! with Carla Hall) mesélt arról, hogy szerinte teljesen rendben van, hogy a lányai olykor alkoholmentes sört fogyasztanak. Ez még 2020-ban történt, akkor a gyerekek 5 és 7 évesek voltak. A szóban forgó sztori a napokban Kelly Clarkson talkshow-jában is szóba került.

„Ez lényegében csak egy buborékos ital. Nincs benne semmi. Tök sokat beszélünk velük a józanságról, hogy apa miért nem ihat például. Reggel leültettem a gyerekeket a Zoom elé, aztán volt 15 perc szünetük: megyek be 9:30-kor és látom, hogy isszák a sört, miközben megy a kamera. Arra gondoltam, mi a francot fognak gondolni a szülők és a tanárok most rólam? Aztán emlékeztettem magam arra, hogy ne érdekeljen mások véleménye. Mondhatják, hogy rossz példát mutatok, de ez nem igaz, mert alkoholmentes az ital. Ez abból a szempontból jó is, hogy beszélhetünk arról, apának miért nem szabad innia. Mert egyesekre nincs jó hatással”– utalt férjére, Dax Shepardre, aki már több mint egy évtizede józan.

Itt érdemes megállni egy pillanatra és helyretenni egy tévhitet, miszerint az alkohol csak egyesekre nincs jó hatással, legfőképpen azokra, akik függővé válnak tőle. Bár az alkohol-lobbi azt a narratívát erősíti, miszerint teljesen okés, ha esténként legurítasz némi alkoholt, vagy ha a pia a szociális élet és a közös programok elengedhetetlen kelléke már a fiatal felnőttkortól, jó tudni, hogy a szakmai vélemények szerint az a legjobb, ha minél kevesebb alkoholt fogyasztunk.

Sőt, a Washingtoni Egyetem Global Burden of Diseases kutatása már négy évvel ezelőtt is arra az eredményre jutott, hogy az alkalmi ivás is káros az egészségre, és ezért a kutatók szerint a kormányoknak a teljes absztinenciát kéne tanácsolni. Az egészségkárosító hatása mellett azt se feledjük, hogy az alkoholt az egyik legveszélyesebb drogként tartják számon, amelytől kemény pszichés és fizikai függőség alakulhat ki.

Érthető, ha Kristen sok szülőnél kiverte a biztosítékot:

„Úgy tűnik, Kristen Bell nem érti, hogy azzal, hogy a gyerekeik még egy alkoholmentes sört is megisznak, átadhatják a lányaiknak fiatal korban a függőségét” – írta egy Twitter-felhasználó.

Persze voltak olyan kommentelők is, akik azt írták, hogy nem látnak problémát, szerintük az alkoholmentes sör nem más, mint üdítő.

A színésznő egyébként azzal magyarázza a gyerekek szokását, hogy az italt összekapcsolják az édesapjukkal, aki a jelenlétükben kisbaba kora óta alkoholmentes sört iszik. A színésznő azt mondta, a idősebbik lányának, Lincolnnak, amikor még baba volt, néha sikerült beleinnia a dobozos italba, amit az apja fogyasztott. Azóta pedig a testvérével, Deltával annyira megszerették az ízét, hogy éttermekben is gyakran rendelnek maguknak az életük mellé. Kristen pedig nem tiltja meg nekik.

Nem csinálok semmi rosszat – állítja.

De ez tényleg így van?

Bár a kiskorúaknak alkoholmentes sört fogyasztani nem törvényellenes, valahogy mégis furcsa érzés ilyet látni. A sörnek van egy specifikus íze, amely a közgondolkodásban a felnőttkorral kapcsolódik össze. Épp ezért felmerült bennem is a kérdés, hogy vajon  nem normalizálja-e túl korán a gyerekek számára az ivást az, ha már ilyen korán megkóstolhatják a sört?

Megkerestük a témában a Hintalovon alapítványt, és Stáhly Kata, az alapítvány pszichológusa,  gyermekjogi szakértője azt mondta az nlcnek, hogy ha alkoholmentes sört adunk a gyerekeknek, azzal nem az a legnagyobb baj, hogy nem minden alkoholmentes sör nulla százalékos alkoholtartalmú, hanem annak a szokásnak a kialakítása, hogy gyerekek is ihatnak sört. 

Ahogy Stáhly Kata is említi, a legtöbb alkoholmentes sör tartalmaz valamilyen mennyiségű alkoholt. Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) szerint azokat a termékeket, amelyek alkoholtartalma kevesebb, mint 0,5 százalék, törvényesen „alkoholmentesnek” lehet jelölni. Fontos megjegyezni azonban, hogy a legtöbb alkoholmentes sör körülbelül 0,5 százalék alkoholt tartalmaz. Természetesen ilyen csekély mennyiségű alkoholtól nem lehet spicces állapotba kerülni, ugyanakkor nagy eséllyel jól átgondolt okai vannak annak, hogy a kiskorúak nem vásárolhatják meg ezeket a termékeket az Egyesült Államok többségében, vagy hogy a legtöbben meglepődnek, ha azt látják, hogy egy kisgyereknél sörösdoboz szisszen.

„Az alkoholmentes sörnek is megvan a keserűbb íze, amit különböző ízesítésekkel igyekeznek élvezhetőbbé tenni, pl. a gyerekek számára is. Véleményem szerint ez egy csapdahelyzet a szülőnek, amibe jobb, ha nem megy bele, és nem alakít ki olyan szokást, hogy gyerekek is ihatnak sört, még akkor sem, ha az alkoholmentes. Az alkoholmentes sörről való átszokás a normál sörre sokkal könnyebb és észrevehetetlenebb lehet” – magyarázza a Hintalovon munkatársa, és Demetrovics Zsolt addiktológus az ELTE professzora is hasonlókat fogalmaz meg.
A CIKK FOLYTATÁSÁHOZ KATTINTS!