Gyerek

Gyönyörű lánynév az ’50-es évekből, ami ma is megállná a helyét

A névkeresőben lévő szülők sokszor a régi idők felkapott nevei között találhatják meg az igazit. Ez a lánynév például méltatlanul tűnt el a süllyesztőben!
2025. Június 27.

Vannak olyan nevek, amikről első hallásra tudjuk, hogy a régi időkben számítottak felkapottnak, és ma már nehéz kisbabáknak, kislányoknak elképzelni azokat. Ez a csodaszép lánynév azonban – szerintünk legalábbis! – nem tartozik ezek közé.

Gyönyörű lánynév az '50-es évekből, ami ma is megállná a helyét

Mégis erre a sorsra jutott: a Top100-ba mindössze egyetlen egyszer, még az 1955 előtti időkben sikerült bejutnia, a nem túl ragyogó 92. helyen. Azóta valamiért kikerült a szülők látóteréből, pedig bizton állíthatjuk, hogy a most születő kislányoknak is nagyszerűen állna!

Hogy ne csigázzunk tovább, eláruljuk, hogy a Karolin az a kedves női név, ami több mint 70 éve járt először és utoljára a Top100-ban, maga mögé utasítva többek között a Brigittákat, Dorottyákat és Herminákat.

A Karolin név jelentése, eredete és változatai

A HUN-REN Nyelvtudományi Intézet utónévkeresője szerint a Karolin korábban nagyon ritka névnek számított, mostanra pedig a rendkívül ritka besorolás alá esik. Mint írják, a Karolina név önállósult magyar becézője, ami így latin-magyar gyökerekkel rendelkezik.

A Karolából, majd Karolinából kialakult Karolin név annyit tesz, derék, szabad ember.

A Karola egyszer sem járt a Top100-ban, a Karolina viszont valamivel többször lopta be magát a szülők szívébe, az 1955 előtt a 70. helyet szerezte meg az illusztris listában, 1974 és 1985 között pedig a 86. helyen szerepelt.

Fotó: Getty Images – George Marks