Gyerek

Levélben részletezte az anya, mit tettek a fiával a mentősök

Otthoni zsonglőrmutatvány közben sérült meg egy kisgyerek, akinek lenyűgöző profizmussal segítettek a Mentősök.
2024. Június 14.
mentőautó

Szerencsére nem számít ritkaságnak, hogy az Országos Mentőszolgálathoz hálával teli köszönőlevél érkezik. Így történt ez most is, igazán kedves sorokkal méltatták a mentősöket a szülők, akik saját bevallásuk szerint napokig sokkhatás alatt álltak a történtek után.

Mint az az M. P. J. szignóval ellátott levélből kiderül, egy május végi reggelen kért segítséget a család az 5 éves kisfiukhoz, aki egy házi zsonglőrmutatvány közben sérült meg: esett egy nagyon csúnyát, ami miatt pár napos kórházi tartózkodásra is szükség volt. 

Profik, kedvesek és megnyugtatók voltak

„Jelentem a kisfiunk már jól van, mi még a mai napig kapargatjuk össze magunkat a sokkhatásból, de ez legyen a legkisebb gond! Soha eddig, és remélhetőleg ezután sem kell a segítségeteket kérnünk, dacára annak, hogy mennyire profik, kedvesek és megnyugtatóak voltatok, telefonon keresztül és személyesen egyaránt” – részletezte a levélíró.

Mivel minden olyan gyorsan történt, a szülők nem tudták megkérdezni a mentősök nevét, és köszönetet sem tudtak nekik mondani, ezt azonban mindenképp szerették volna pótolni.

„Le a kalappal előttetek, mi nagyon hàlàsak vagyunk Nektek! Köszönjük a mindennapos munkàtokat, amit értünk tesztek!” – írták zárásképp.

Nyitókép: Getty Images