Gyerek

Tengerjáró hajóról esett a vízbe egy 8 éves kisfiú Olaszországban

A hajó, amin a család utazott, kikötött, hogy egy újabb csodás állomást vehessenek szemügyre a többi turistával, a gyerek azonban a vízbe esett.
2023. Október 04.
luxushajó

A dél-olasz Salerno meseszép partjainál állt meg a luxushajó tegnap, a rajta utazó 8 éves skandináv kisfiú pedig boldogan vette az irányt a kikötő felé.

Először az apukája kezét fogva sétált, majd a szárazföldre érve szaladni kezdett. Ekkor csúszott meg, és a szülei, illetve lánytestvére szeme láttára a vízbe esett, a móló és a hajó közti szűk résbe.

Az apuka gondolkodás nélkül a gyerek után ugrott, de segíteni ő sem tudott neki, mert nem volt mibe kapaszkodniuk. A kikötőben dolgozó önkéntesek hallották meg először a rémült család és a többi utas segélykiáltását, azonnal hasznossá téve magukat.

Kötéllel és mentőövvel húzták ki a vízből

Míg egy kötelet kerestek, amit leereszthettek a vízbe, nyugtatgatták a pánikba esett kisfiút, majd néhány perccel később sértetlenül ki is húzták a vízből.

Közben a hajóról is hoztak egy mentőövet, amivel azután az édesapát is kiemelték a vízből. Csodával határos módon mindketten megúszták egy karcolás nélkül, az ijedtségük azonban óriási volt.

Az anyuka, aki a lányával együtt nézte végig a történteket, sokkos állapotba került, így a helyszínre érkező egészségügyi személyzet róla is gondoskodott.

A mentés ebben a videóban te is megnézheted:

Nyitókép: Getty Images, Forrás: Via