Meddig kell a gyereknek mesét olvasni? Vekerdy válaszol
A minap anyámnál voltam, s mint ez máskor is előfordult már, szóba hozott több, a gyermekeimet érintő, engem bíráló észrevételt. Az egyik a kislányommal kapcsolatos, aki kilencéves lesz augusztusban, 2. osztályos, és én még mindig olvasom “helyette” a meséket.
Szerinte ezért nem olvas még egyedül, emiatt -nem szeret olvasni. Valóban: nem ül le olvasni egyedül. Könyvet vesz ugyan a kezébe, lapozgatja, bele-beleolvas, de csak ennyi. Könyvtárba szeret járni, végigjárja a sorokat, a polcról levesz könyveket, végiglapozza, és végül önállóan kiválasztja azokat a könyveket, amelyeket hazahozunk. Én viszont minden este, és napközben is, ha tehetem, olvasok neki.
Van, amikor ő kér, van, amikor én szólok neki, hogy gyere, olvassunk. Részemről nagyon élvezem (szerintem ő is), összebújunk, és ő hallgatja. Hat-hét évesen még csak olyan könyvekből olvashattam neki, amelyekben képek, rajzok voltak, és rövidek voltak a mesék. Ma már ez lényegtelen. Ha tetszik neki egy mese, történet, sokszor újra és újra végigolvastatja velem. Volt, hogy hetekig ugyanazt a könyvet “olvastuk” (egy olyan kislányról szól, aki egy régi könyvtárban megismerkedik a tündérekkel).
Bár néha fárasztó, de mindig igyekszem átéléssel, szépen hangsúlyozva olvasni. Szerintem ennek is köszönhető, hogy az iskolában mindkét évben őt is kiválasztották az osztályból az iskolai szavalóversenyre. El kell még mondanom róla, hogy a bátyjával ellentétben, aki három-négy évesen tisztán, érthetően, választékosan beszélt, az ő beszédét ötéves koráig nehezen lehetett – még nekem is – megérteni. Hatéves korára már csak az “r” hangot nem tudta kimondani, de egy kedves logopédus segítségével hétéves korára, amikor az iskolát is kezdte, már érthetően beszélt.
A mai napig viszonylag keveset beszél, és néha nehezen fejezi ki magát, nehezen találja meg a megfelelő szavakat. Az -olvasás tanulása az átlagosnál kicsit lassabban, nehezebben ment (megy) neki, a mai napig előfordul, hogy például a második szótag magánhangzóját mondja az első szótagban, és egyéb tévesztése is van még. (Szakember szerint ez összefüggésben lehet azzal is, hogy úgynevezett keresztdominancia figyelhető meg nála: jobbkezes, de bal szemes…) Ennek ellenére azt mondhatom, sokat fejlődött az olvasásban, ma már szívesebben olvassa fel itthon az iskolában feladott olvasmányt.
Általában az a tapasztalatom, érti, amit olvas. Úgy érzem, attól még messze van, hogy a kezébe vett könyvet végigolvassa önállóan. De vajon azért van ez így, mert én olvasok fel neki, és így ő maga nincs rászorítva, hogy egyedül olvasson? Nagyon szeret viszont rajzolni és gyurmázni-agyagozni.
Többször előfordult már, hogy amíg én olvastam neki, közben rajztáblát kért, és rajzolt a meséhez. Nekem ez az együtt olvasás kicsit olyan, mint a szoptatás volt, olyan bensőséges kapcsolat alakul ki ilyenkor közöttünk. Hat hónapos koráig csak szopott, és másfél éves korában éreztem úgy, hogy ez így pont elég volt, és szépen “befejeztük”. Az olvasásnál viszont még nem érzem úgy, hogy itt az ideje abbahagyni. Tévednék? Kíváncsian várom válaszát!”
Vekerdy Tamás válasza: olvassunk neki, ameddig csak szeretné!
Nem, nem téved. Igen, pontosan így jó, ahogy érzi, és érzései alapján csinálja. Nem akkor fogja megszeretni az olvasást a lánya, ha “rászorítjuk” az önálló olvasásra, hanem ha időt hagyunk neki, hogy lassan megérlelődjenek benne ezek a képességek. És: miért is olvasna önállóan, élvezettel egy másodikos? Elképesztő, szakszerűtlen gondolat (netán “követelmény”)! A norvég és a svéd gyerekek negyedikes (tízéves) korukban sokkal rosszabbul olvasnak, mint a cseh és magyar gyerekek, de öt év múlva, tizenöt éves korukban sokkal jobban.Ezeknek a készségeknek a kialakulását nem lehet siettetni! Ezek az összebújós olvasások pedig nemcsak az olvasóvá nevelés legjobb útjai,hanem az érzelmi megerősítés, az érzelmi biztonság megadásának nagyszerű lehetőségei, az együttes élmény alkalmai. Mindenkit csak rábeszélni szeretnék, hogy kövesse ezt az utat, akár a gyerek tíz-tizenkét éves koráig – hogy ezt az utat kövesse!És igen, sokszor újra és újra végigolvasni is jó ugyanazt, kívánság szerint. Lám, mindebben “magától” fejlődik a gyerek, most már nem csak rövid meséket tud meghallgatni, szavalóversenyre választják ki az osztályból, szívesebben olvassa fel otthon az olvasmányt…Az is csak példaként szolgálhat mindenkinek, hogy mesehallgatás közben rajzol a meséhez, így mélyítve el élményeit.Ajánlani szeretném mindenkinek – különösen most, hogy itt a nyár, jobban ráérünk, és reméljük, hogy megnő az együtt töltött órák száma -, hogy a maga módszerét kövesse; olvassanak fel a szülők a gyerekeknek! Este mindenképpen (akkor is, ha már a gyerek egyedül is olvas, de kedve van még az esti felolvasáshoz), de akár napközben is, többször is, a nagy kánikulában lesötétített szobában, vagy a zuhogó záporok idején, mikor a nyaralásban a szobába kényszerülünk…Tudnunk kell: az olvasás – a regény- és versolvasás – gyógyít! (Mondhatnám persze a drámát is, de annak ideje később jön el; egyszóval: a művészet gyógyít!) És a kamasznak, az ifjúnak aztán különösen fontos lenne, hogy tudjon és szeressen műveket olvasni – de ide csak akkor fog eljutni, ha a képernyők nem térítik el ettől az úttól korán (és sajnos, sokszor végleg).A cikk forrása Vekerdy Tamás: A szülő kérdez, a pszichológus válaszol 2. c. könyve.Kapcsolódó cikkeink:
Kapcsolódó cikkek
