Gyerek

Miért költözzenek a testvérek közös szobába?

"Lakva ismeri meg egymást az ember" - tartja a közmondás. Vajon igaz ez a testvérekre is?
2014. Augusztus 29.

Lehet, hogy néhány szülő fejcsóválva reagál arra a gondolatra, hogy tegyük a testvéreket közös szobába. Egy kisebb lakásban nincs más választásunk. Ha több szoba áll rendelkezésünkre, akkor sem biztos, hogy az a legjobb megoldás, ha gyermekünk a kiságy után rögtön külön helyiségben, testvéreitől elszeparálva találja magát. Összegyűjtöttünk néhány érvet amellett, miért jó közös szobán osztozni a tesókkal.

Közelebb kerülnek egymáshoz

Az együtt töltött idő összekovácsolja a testvéreket. Ahogy idősödnek, a különböző közösségekben más rendszer szerint telik a napjuk, másféle élményekkel térnek haza. Azzal, hogy egy szobában laknak lehetőséget adhatunk nekik arra, hogy az ébredés utáni percekben, elalvás előtti beszélgetésekben, kis huncutkodásokban együtt legyenek, közös élményeket szerezzenek, megosszák egymással, amit fontosnak éreznek. Ezt a tapasztalatot külön szobában élve nehezebben tudnánk biztosítani számukra.

Vigyáznak egymásra

Ha két vagy három gyermek lakik egy szobában, a bolondozás mellett figyelni és vigyázni is tudnak a testvérükre. Ha a legkisebb felébred, mert rosszat álmodott, a szülei ágya helyett, lehet, hogy biztonságos érzést ad neki a nagyobb tesó mellé bújni. Ha az egyik gyermek megbetegszik éjszaka és nem tud nekünk szólni, csak testvéreinek, ők figyelmeztetni tudnak minket.

Ezek az események megtanítják gyermekeinket arra, hogy felelősek egymásért és erősíti közöttük a testvéri köteléket.

Ezt az odafigyelést nem csak otthon, hanem házon kívül is megtartják. Hasznát vehetjük a nagyobbak természetes gondoskodásának a játszótéren vagy közös vásárlásnál is, de ne felejtsük el, hogy mi vagyunk a szülők és ők a gyerekek, miénk a felelősség.

Praktikus okok

Legyünk őszinték. Három gyermek, általában háromszor annyi ledobált ruha. Ám, ha egy szobában lakik a rendetlen hármas, elég egy gyűjtőalkalmatosság, amibe belepakolunk, és egy helyen kell szétosztanunk és elraknunk a tiszta ruhákat. Ha nagyobb gyermekünk kinövi valamelyik ruháját, egyszerűen csak arrébb pakolunk egy-két fiókkal és minimális erőfeszítéssel bővíthetjük a kisebbek ruhatárát. Apró dolognak tűnik, de fontos, hogy megkönnyítsük a saját otthoni, napi rutinmunkánkat.

Tanulóból tanító

A kisgyermekek utánzás útján tanulnak. Közösségekben megfigyelhető mennyivel alkalmazkodóbb és fejlettebb az a gyermek, akit nagyobb testvérek várnak odahaza, mint egyedül nevelkedő társaik.

A jó közösség titka

Sok szülőnek van olyan kollégiumos élménye, amit szívesen elfelejtene. Ilyen helyzetben előfordul, hogy olyan társakkal kell egy szobában élni, akik nem igazán értik, mit jelent a közösség fogalma. Ha gyermekeink megosztják hálószobájukat, megtanulják, hogy egyaránt fontos a privát szféra és a közösen használt terület. Például lehet közös könyvespolcuk, de szükségük van olyan saját fiókra, amibe csak az ő dolgaik kerülnek és a többiek tiszteletben tartják. Emellett kapnak egy kis ízelítőt a kompromisszumkészség fejlesztéséből és néha a fájdalmas lemondásból is.

Például, ha a legnagyobb gyermekünk szívesen olvasna még az ágyában elalvás előtt, de a fény zavarja a kisebbeket az elalvásban, a közösség érdekében le kell mondania erről a vágyáról. Ám ezek a leckék mindenképpen javukra szolgálnak a későbbiekben.