Gyerek

Nem biztos, hogy jobb a papír szívószál

Egyre kevésbé találkozunk már műanyag szívószállal, de most egy kutatásból az derül ki, hogy a növényi alapú szívószálak sem feltétlenül egészségesek, olyan örök vegyi anyagokat tartalmazhatnak, amelyeket egészségügyi problémákkal hoztak összefüggésbe.
2023. Augusztus 30.
szívószállal iszik kislány
Kép. Getty Images

Műanyag helyett növényi alapú szívószállal találkozhatunk egyre több helyen. Most azonban egy amerikai kutatás arra jutott, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a környezet és a szívószálat használó jobban jár ezzel – írja a Hvg.hu.

A kutatás ugyanis úgy nevezett örök vegyi anyagokat (PFA) talált a növényi alapú szívószálakban. Az ilyen örök vegyi anyagok kémiai kötései a legerősebbek a szerves kémiában, így tartósan („örökre”) megmaradnak a környezetben, sőt az emberi szervezetben is. Korábban számos egészségügyi problémával hozták összefüggésbe az PFA-kat, például az alacsonyabb születési súllyal, daganatos megbetegedésekkel, pajzsmirigy-rendellenességekkel, megnövekedett koleszterinszinttel.

Belga kutatók tovább vizsgálták a kérdést, a hazájukban árusított papír szívószálakat vizsgálták: 39 különböző márkájú szívószálat vásároltak, ezek öt anyagból, papírból, bambuszból, üvegből, rozsdamentes acélból és műanyagból készültek.

Kiderült, hogy a márkák 69 százaléka tartalmazott PFA-t. Leginkább a papír szívószálaknál észlelték ezeket a vegyszereket, 90 százalékuk volt érintett. A PFA-anyagokat azonban a bambusz szál 80 százalékában is kimutatták, a műanyag szívószálak 75 százalékában és az üvegből készültek 40 százalékában. A vizsgált ötféle acél szívószál egyikében sem találtak örök vegyi anyagot.