Gyerek

New York államban mostantól az abortuszt az egészségbiztosítás finanszírozza

New York államban megszavazták azt a törvényt, amely előírja, hogy a munkaadók által nyújtott egészségbiztosításoknak kötelezően vállalniuk kell az abortusz finanszírozását.
2019. Január 28.
New York államban mostantól az abortuszt az egészségbiztosítás finanszírozza

A New York-i törvényhozás által nagy többséggel elfogadott törvénycsomag egyik rendelkezése azt is előírja, hogy a vállalatvezetők nem különböztethetik meg hátrányosan azokat a munkavállalókat, akik a születésszabályozásnak ezt a módját választják.

“Ez a törvény egyáltalán nem radikális, az abortuszról szóló döntés mélységesen személyes kérdés” – fogalmazott újságíróknak Liz Krueger, New York állam demokrata párti szenátora, aki a törvényjavaslat egyik előterjesztője volt. Hozzáfűzte még, hogy e törvény elfogadására szerinte “nem kellett volna ilyen sokáig várni”.

A törvényben foglaltak egyébként különböző formákban már egy évtized óta léteztek New York államban. 1970-ben például – három évvel azelőtt, hogy a szövetségi legfelsőbb bíróság döntésével törvényes lett az Egyesült Államokban a művi terhesség-megszakítás – New Yorkban megszüntették az abortusz büntethetőségét. Igaz, a terhesség első 24 napjában végrehajtott terhességmegszakításra ez nem vonatkozott. Az új törvény lehetővé teszi a terhesség első 24 napjában is a művi abortuszt, illetve az orvos jogává nyilvánítja a döntést, hogy az anya egészségének érdekében mikor ítéli elkerülhetetlennek az abortuszt.

Ezeket a javaslatokat demokrata párti törvényhozók korábban is rendszeresen felvetették, ám az állam szenátusában eddig többségben voltak a republikánusok. A tavaly őszi félidős választásokon azonban megváltoztak az erőviszonyok: demokrata többségű lett a törvényhozás mindkét háza.

Egy héttel a törvény megszavazása előtt Donald Trump amerikai elnök videóüzenetben biztosította támogatásáról a washingtoni abortusz elleni tiltakozást. “Mindig meg fogom védeni a Függetlenségi Nyilatkozatunkban rögzített első számú jogot: az élethez való jogot” – fogalmazott az elnök az előre rögzített és a rendezvényen levetített felvételen. A videó bemutatása előtt Mike Pence alelnök – a kongresszus épülete előtti óriási téren felállított emelvényre lépve – Donald Trumpot “az Egyesült Államok történelmében a leginkább abortuszellenes elnöknek” nevezte.

A Menet az életért (March for Life) elnevezésű tüntetést az 1973-ben elfogadott abortusztörvény óta minden évben megrendezik. Ez a legnagyobb abortuszellenes megmozdulás az Egyesült Államokban.

A törvény elfogadása elemzők szerint jelképes időpontban történt: ezen a héten van ugyanis a 46. évfordulója annak a Roe/Wade-döntésként ismertté vált legfelsőbb bírósági határozatnak, amely az Egyesült Államokban lehetővé teszi az abortuszt. Ennek ellenére egyes tagállamokban hoztak az abortusz lehetőségét szűkítő törvényeket. Rhode Islandben és Új-Mexikóban most arra készülnek a törvényhozók, hogy ezeket visszavonják.

Kapcsolódó cikkeink abortusz témában:

Forrás: MTI