Gyerek

Orvosi szótárral segíti a daganatos gyerekek szüleit egy hazai szervezet

Az ingyenesen hozzáférhető szótár abban is segíthet a szülőknek, hogy könnyebben tudjanak kérdéseket feltenni az orvosoknak.
2025. Február 05.
(Kép forrása: Getty Images)

(Kép forrása: Getty Images)

Orvos-magyar szótárt készített az Érintettek Szülői Egyesület – a szervezet célja, hogy a szótárral csökkentsék azt a bizonytalanságot és kiszolgáltatottságot, ami a szülőkben jelentkezik, amikor gyereküket daganatos betegséggel diagnosztizálják és az ismeretlen orvosi szakkifejezések között próbálnak eligazodni, írja a Telex.

A leletek és diagnózisok megértése mellett az ingyenesen hozzáférhető szótár abban is segít a szülőknek, hogy könnyebben tudjanak kérdéseket feltenni az orvosoknak.

„Ez nem egy egyszerű latin-magyar szótár, tele orvosi kifejezésekkel. Ezt az anyagot kifejezetten a daganatos betegséggel küzdők számára hoztuk létre, olyan szószedettel, ami az ő orvosi papírjaikban fordul elő” – idézi a portál Sumi Ritát, az egyesület tagját.

A szervezet közleménye szerint a szótár szerkeszthető, bármikor ki lehet egészíteni új kifejezésekkel, és kifejezetten várják a visszajelzéseket az érintettektől azzal kapcsolatban, mit hiányolnak belőle.