Gyerek

Ötperces játékkal is látványosan lehet fejleszteni a matektudást

Tudósok szerint drámai módon lehet javítani a gyerekek matematikai készségein csupán néhány percben.
2016. Június 23.

Nem is olyan nehéz javítani a matematikai készségeken, mint ahogyan azt elsőre hinnénk. A Daily Mail ugyanis azt írja, hogy a John Hopkins Egyetem kutatói ugyanis arra jutottak, hogy van egy olyan teszt, amivel játékosan lehet fejleszteni már az ovisok matek teljesítményét, csupán néhány perc alatt.

A játék lényege, hogy a gyerekek a monitoron alig néhány másodpercig látnak két ábrát, színes pöttyökkel, és gyorsan meg kell mondaniuk, hogy melyik színű pöttyökből van több. Érdekes, hogy az emberek és az állatok is ösztönösen érzékelik a mennyiségeket, és ezt már csecsemőkön is vizsgálták. A korábbi tesztekben például rájöttek, hogy két, különböző mennyiségű kekszet tartalmazó tányér közül a kisbabák afelé vonzódnak, amelyiken több keksz van.

A John Hopkins Egyetem új tanulmánya arra mutatott rá a már említett játéknak a segítségével, hogy ezzel a módszerrel az egészen kisgyerekek matematikai tudását is lehet fejleszteni.

És ehhez nem is kell sok minden, hiszen az ötperces, számítógépes játék során kék és sárga pöttyök villannak fel a monitor kijelzőjén, a gyereknek pedig csak azt a színt kell megneveznie, amelyikből szerinte többet lehetett látni. A kísérlet során 40 ötéves gyerek reakcióját és válaszait vizsgálták.