Gyerek
Elektromos autóval mennek a szívműtétre a gyerekek
Egy adományozó a szívsebész ismerőse facebookos posztja után döntött úgy, hogy segíteni szeretne. A kardiológiai intézet beteg gyerekei most már elektromos kisautóval mennek a műtőbe.
Vekerdy: ne vegyük el a gyerekkort a gyerektől!
Vekerdy Tamás hangsúlyozta, hogy a jövő elvárásai között szerepel a kreativitás és a kritikai érzék, ezeket nem tolerálja az magyar iskola. A felnőttek pedig agyonnyomják a gyerekeket a saját szorongásaikkal.
Alvászavar a gyereknél: mi az az éjszakai rémület?
Az éjszakai rémület a parasomnia egy fajtája, tehát egy alvás közben bekövetkező, a szülők számára rendkívül ijesztő viselkedésforma. Lássuk, milyen tünetek alapján lehet gyanakodni rá.
Ennél ne legyen nehezebb az iskolatáska
Az iskolakezdés gyakran azzal jár, hogy a gyerekek háta fáj, hiszen igen súlyos terheket kell a háton cipelniük naponta az iskolába. A probléma persze némi odafigyeléssel elkerülhető.
Nem akar szobatiszta lenni a gyerek – Vekerdy válaszol
Már 3 éves a gyerek, de kakilni csak a pelenkába hajlandó. Ráadásul az alvással is vannak gondok, az istenért sem akar délután szunyókálni. Mit tehet a szülő? Vekerdy Tamás pszichológus válaszol.
Milyen a jó gyerekfogkrém, fogkefe?
A fogszuvasodás az egyik leggyakoribb, kisgyermekeket érintő egészségügyi probléma, ezért nagyon fontos, hogy minél hamarabb megismertessük velük a szájápolás helyes rutinját.
Sose mondd a fiadnak, hogy ne sírjon, legyen erős
Nem tudom, hogy vagy vele, de azok a kisfiúk, akiket én ismerek a legérzékenyebb, leginkább gondoskodó, legkedvesebb gyerekek. Vigyáznak egymásra, megvédik egymást és gondoskodnak egymásról. És nem csak a többi fiúról, mindenkiről. Christine Orgona írása.
Mit nassolnak legszívesebben a gyerekek?
A gyerekek alapvetően olyan élelmiszereket vesznek a boltban, amiket szeretnek, de azért a márkák, illetve az árak is befolyásoló erővel bírnak.
Részképesség-zavarok a gyerekeknél: tünetek és kezelés
Részképesség-zavarok alatt a fejlődés részterületeinek (például finommotorika vagy beszéd) zavarát értjük. Részképesség-zavarokban a gyermekek mintegy tíz százaléka szenved, fiúk négyszer gyakrabban, mint lányok.
Ne édességgel vigasztalj és jutalmazz!
Sokszor édességgel vigasztaljuk, jutalmazzuk a gyereket, amivel hosszú távon csak rosszat teszünk. Azok a gyerekek ugyanis, akiket étellel jutalmaznak, négyszer nagyobb valószínűséggel lesznek túlsúlyos felnőttek.
5 jó dolog, amit a Montessoriból tanulhatsz
A Mother.ly írója elárulta, hogy Montessori tanárként mi az az 5 dolog, amit minden anyukának tudnia kellene, ha gyereknevelésről van szó.
Egymillió forintot elengednek a lakáshitelből
Amennyiben 2018. január 1-je után születik a 3. (vagy további) gyermeked, egymillió forintot elengednek az új vagy a régi lakáscélú jelzáloghiteledből.
Mitől rettegnek a szülők iskolakezdéskor?
Háromból egy amerikai szülő retteg attól, hogy gyerekét iskolatársai az interneten fogják zaklatni, esetleg az iskolában csúfolják. A nem megfelelő étkezés, a drogok és a közúti balestek szintén a fő aggodalmak között szerepelnek.
Családi fesztivállal nyitja az évadot a 25 éves Kolibri Színház
Méhes Csaba nemzetközi hírű pantomimművész és a bolognai La Baracca gyermekszínház is vendégszerepel a jubileumi évadát ünneplő Kolibri Színház évadnyitó fesztiválján, amelyet idén is szeptember első szombatján rendeznek meg Budapesten.
7 dolog, amit senki nem mond el az iskolakezdésről
Az iskolakezdés óriási mérföldkőnek számít a gyerek és a szülők életében egyaránt. A függetlenedés egyik fontos állomása. Íme néhány dolog, amire mindenképp készülj fel!