Gyerek
Javulhat a gyermekellátás színvonala
A felnőtt mellett a gyermekellátás színvonala is javulhat a kórházfejlesztésekkel. Az ígéretek szerint fejlesztik a sürgősségi ellátást, a gyermekpszichiátriát és a gyermekaddiktológiát is.
Napi egy perc futástól már egészségesebb csontja lesz a nőknek
Az Exeter és a Leicester Egyetem kutatói szerint a magas intenzitású, rövid ideig tartó testmozgás jót tesz a csontok állapotának.
Dupla kézátültetést kapott egy kisfiú
Zion Harvey egy fertőzés következtében elveszítette mindkét kezét és lábát. Dupla kéz transzplantáció után egyedül eszik, ír.
Játékvásárlás helyett kérjetek kölcsön
Túl sok játéka van a gyereknek és képtelen megválni tőlük? Ugye ismerős a helyzet. Egyszerű mégis remek ötlet, hogy ne dobjuk ki a megunt játékokat és vegyünk helyettük újabbakat, hanem cseréljük el őket.
Ne mondd a gyereknek, hogy ülj le és csendben figyelj!
Azért ne tedd, mert teljesen ellenkezik a gyermek ösztöneivel, de ami talán ennél is fontosabb, hogy cseppet sem lesz okosabb attól a gyerek, ha csendben, fegyelmezetten ül, mert ebben a korban a gyerek agya a mozgáson át fejlődik.
Hogyan vehetjük rá a gyerekeket, hogy többet sportoljanak?
A gyerekeknek napi 35 és 60 perc közötti mozgásra van szükségük ahhoz, hogy egészségesek maradjanak, és testsúlyuk is megfelelő legyen - áll az American Academy of Orthopedic Surgeons ajánlásában.
Ezekre a különórákra költenek a legtöbbet a szülők
Óvodás és kisiskolás gyermekek különóráira a családok nagy része havonta 5-10 000 forint körüli összeget költ.
Ha hús helyett napi egyszer magot eszünk, tovább élünk
Elég naponta egy húsban gazdag főétkezést egy marék dióra cserélni ahhoz, hogy a korai halál kockázata 17 százalékkal csökkenjen - derül ki egy kutatásból.
Aki ekcémás, így induljon strandolni
A vízparton, vagy strandolás után több okból is megjelenhetnek rajtunk fura bőrtünetek. Napallergia, érzékenység a fényvédőkrém egy összetevőjére, de a meleg is okozhat kiütéseket.
Csak árt a gyerekeknek a nyári szünet?
A közhiedelemmel ellentétben a gyerekek nem a szabadban töltik nyári vakációjuk jelentős részét, hanem a gép előtt, illetve telefonjukhoz ragadva. Így aztán gyengén és túlsúlyosan térnek vissza az iskolába szeptemberben.
Mire figyelmeztethet a serdülőkori ájulás?
Veleszületett szívproblémákra is utalhat a serdülőkorban előforduló ájulás.
Mérgező gyerekétkészletet vont vissza a Tesco
Három részes, Minnie Mouse-t ábrázoló porcelán reggelizőkészletet vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, mert a határérték felett oldódott ki belőle a kadmium.
Az allergia légzési gondokat is okozhat?
A légúti allergiához általában az orrfolyással, szemviszketéssel, tüsszögéssel járó tüneteket társítjuk, a nehézlégzés, zihálás kapcsán pedig inkább az asztma jut eszünkbe.
Ezért engedd, hogy koszos legyen a gyerek
Évi egy kiló kosz kell a gyereknek- tartja a mondás. Mégis a szülők egyik visszatérő intelme, hogy ne legyél koszos, ne csináld mert piszkos leszel. Vajon jót teszünk azzal, ha mindig a tisztaságra törekszünk?
5 tipp, hogy szégyenlős helyett magabiztos legyen a gyerek
Ha a gyermeked fél megszólalni, mert attól tart, hogy kritikát kap, vagy önbizalomhiánya van és ezért szégyenlősködik, szülőként a te feladatod megerősíteni őt! Íme 5 egyszerű tipp, hogy ebben segíthess neki.