Gyerek
Nagy baj, ha ennél többször eszel sült krumplit egy héten
Egy európai kutatócsoport eredményei szerint azok, akik heti két alkalomnál többször fogyasztanak sült krumplit, kétszer nagyobb eséllyel halnak meg korán, mint azok, akik nem fogyasztanak ilyen gyakran a kedvelt köretből.
Ezért kell minden nap ugyanabban az időben lefeküdni
Sikeresebbek és egészségesebbek azok az emberek, akik minden nap ugyanabban az időben térnek nyugovóra - állítják a Brigham University munkatársai.
Fővárosi strandkörkép – Mi változott 2017-ben?
Több fővárosi strandon már április végén elindult a szezon. Vannak idén változások?
Mire figyeljünk, ha strandra megyünk?
Fertőzések, balesetek, betegségek - számos veszély leselkedik a strandolókra.
Nem minden koraszülött teljesít rosszabbul, sőt
A Northwestern Egyetem Feinberg Orvosi Iskolájának kutatói dr. Craig Garfield vezetésével 1,3 millió csecsemőt kísértek figyelemmel, akik 1992 és 2002 között születtek Floridában.
Bizonyos reggeli ronthat az ítélőképességünkön
Ki hinné, hogy döntéseinket az is befolyásolja, hogy tojást vagy müzlit eszünk reggelire? Az általunk elfogyasztott szénhidrát és fehérje hatással van ítélőképességünkre - tudjuk meg a német Lübecki Egyetem friss kutatásából.
Válogatós, alig eszik a gyerek, mit tegyek? Vekerdy Tamás válaszol
Volt olyan időszak, mikor mindent megevett, nem válogatott, most azonban rengeteg étel a "nem kérek" listára került. Ez megnehezíti a bölcsis, ovis étkezést, de az otthonit is. A szülők tömegesen küzdenek ezzel a problémával.
5 meglepő tény az asztmáról és a szezonális allergiáról
Hogyan befolyásolja az időjárás a tüneteket? Meglephetjük-e virágcsokorral allergiás ismerősünket? Miért tart egyre tovább a pollenszezon? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre adunk választ, szakértőnk segítségével.
Apa (is) csak egy van! Ennyi mindent köszönhetünk az apáknak
Még a legátlagosabb képességű apukák is óriási hatással lehetnek a gyerekeikre. Összegyűjtöttük a tudományos tényeket.
Apák napi versek
Ahogy az édesanyákat, úgy az édesapákat is megünnepeljük minden évben, hiszen az édesapák szeretetére és gondoskodására ugyanolyan szüksége van egy gyermeknek, mint az édesanyjáéra.
Ha külföldre utaztok, erre is érdemes gondolni
Ha tengerpartra utaztok, vigyetek úszócipőt! Ugyanis a paraziták a bőrön keresztül is képesek bejutni a gyerek szervezetébe. De gondolnod kell az időben beadott védőoltásokra is.
A hét napjai – A legjobb mondókák
Hogyan lehet játékosan tanítani a gyereknek? Természetesen dalokkal, mondókákkal.
Nyáron még jobban oda kell figyelni az asztmás gyerekre!
Az Amerikai Asztma, Allergia és Klinikai Immunológiai Akadémia hírlevélben figyelmezteti az asztmásokat és asztmás gyermekek szüleit a nyár veszélyeire.
Ideiglenesen bezár a Planetárium
Június 18-án egy időre becsukja kapuit a Planetárium. Az ok: katasztrofális állapotba került a tető, így nem tudja ellátni az épület a feladatait.
Válunk és jön a kistesó. Mit mondjak a gyereknek? Vekerdy válaszol
Nagyon sok házasság zátonyra fut Magyarországon. Sok esetben még akkor, amikor a gyermek kicsi. Mennyit és milyen mélységben érdemes a gyerekkel megosztani a történtekről? Vekerdy Tamás gyermekpszichológus válaszol.