Gyerek
Ha így irányítod a ventilátort, lehűti a szobát
Egy TikToker szerint nem jól használjuk a szobai ventilátort, nem a szoba levegőjét kell keringetni.
Kismamák próbálják megmutatni a dublini állatkert orangutánjának, hogyan kell szoptatni
Harminc kismama felváltva áll a 19 éves Mujur előtt, hogy megpróbálja bátorítani a kicsinyéhez való kötődésre.
Friss lista: Ezek az újonnan elfogadott, itthon adható lánynevek
Ebben a hónapban igazán különleges hangzású, és meglepő jelentésű lánynevek lettek anyakönyvezhetők Magyarországon. Mutatjuk, melyek ezek!
5 dolog iskolakezdéshez, amit semmiképp ne hagyj az utolsó pillanatra
Te is a halogatós anyukák táborát erősíted? Most jön néhány hasznos tanács sulikezdéshez, amit szerzőnk a saját kárán tanult meg.
Ezért is érdemes együtt főzni a gyerekkel
Miben tudnak segíteni az egyes életkorokban a gyerekek a konyhában? És milyen előnyei vannak a közös főzésnek?
Retró vakáció: Ilyen volt egy balatoni üdülő a szocializmusban
Semmihez sem fogható varázsa van annak, milyen helyen üdültek azok, aki a 70-es, 80-as években nyaraltak a Balatonnál. Imádni fogod a retró képeket!
Alábecsüljük, pedig a kreativitás ma fontosabb, mint bármikor valaha
Abban a legtöbb szülő egyetért, hogy a kreativitás fontos a gyerekek számára, ám ez is olyasmi, amiben gyakran nehezen tudnak segíteni nekik. Ráadásul egy új tanulmány szerint, a legtöbb szülőnek rossz elképzelése van arról, kreatív-e a gyereke vagy mit is fed tulajdonképpen ez a képesség.
Újabb adag szamárköhögés elleni vakcina érkezett a hétvégén
Hétvégén újabb tízezer szamárköhögés elleni védőoltás érkezett.
Romániában is korlátozzák a mobilhasználatot az iskolákban, az órán rendetlenkedő diákoknak elkülönítő terembe kell menniük
Az osztályból magaviseletük miatt kiküldött diákokat nem írják be hiányzónak, de egy erre a célra kialakított elkülönítő helyiségbe kell menniük.
Családja is elkísérte Mark Wahlberg-et új filmje premierjére
Felesége, és négy gyermekük közül három is a színésszel tartott a bemutatóra.
Lányáról mesélt Stahl Judit, akivel együtt készítenek előadásokat
Anya és lánya együtt készítenek előadásokat.
Kiakadt a család barátja a szülők névválasztásán
Minden névben lehet valami szépet találni, egy furcsa ízlésű pár választásán azonban teljesen kiakadt a család barátja: azt állítja, abszurd nevet adtak a lányuknak.
Szórakoztató festési és nyomdázási technikák a kreatív játékhoz
Ha a gyermeked a kreatív játékból különösen a festést kedveli, próbáljátok ki a következő különlegesebb festési és nyomdázási technikák egyikét is!
Ezt csináld, ha ideges vagy
Egy egyszerű és vicces gyakorlat segíthet, ha tiszta ideg vagy – de akkor is, ha lehangoltnak érzed magad, szomorú vagy, esetleg valami miatt feszült.
Így alakul a gyerekek pulzusa életkoronként
Mutatjuk a megfelelő pulzustartományt.