Gyerek
A szomszédban betiltották az energiaitalok forgalmazását kiskorúak számára
Romániában nagy többséggel megszavazták azt a törvénytervezetet, amely betiltja az energiaitalok forgalmazását kiskorúak számára.
Ezekről érdemes lenne lemondani a böjt alatt
Megkezdődött a nagyböjt. Ilyenkor sokan próbálnak legalább néhány dologról lemondani vagy legalábbis visszaszorítani a fogyasztását.
Ezt a 3 dolgot tartja a legfontosabbnak a gyereknevelésben a Halak
Sok minden van hatással arra, hogy milyen szülők is vagyunk, talán a csillagjegyünk is befolyásolhatja.
Népszerű gyereknevelési stratégia, de ártalmas lehet
Bár pedagógusok és szülők is alkalmazzák, nemhogy nem követendő, hanem káros is lehet a szándékos figyelmen kívül hagyás.
Első gyermekvédelmi kerekasztal: ez a tragikus helyzet lehetőség is az egész országnak
Gyermekvédelmi kerekasztalt szerveztek a nyilvánosságot vállaló abúzustúlélők.
Kiakadt egy utas a szülőkre, akik a repülőn álltak neki pelenkát cserélni
A néhány órás repülőút alatt kétszer is pelenkát cseréltek a szülők, amivel igencsak kihúzták a gyufát az utasoknál.
Ezek voltak a legmenőbb lánynevek a 80-as években
A negyven évvel ezelőtti listavezető ma már csak sereghajtó a Top100-ban!
Egy hatgyermekes anya fürdetési rutinja sokaknál kiverte a biztosítékot
Az anya a TikTok-on visszahozta a régi vitát: hányszor kell megfürdetni egy kisgyereket hetente?
Így nevelhetsz kedves és megértő gyereket
Bár sokan azt gondolják, hogy nem éri meg a mai kemény világban kedvesnek nevelni egy gyereket, ez a legkevésbé sincs így.
70 éves lett John Travolta, így köszöntötte lánya
John Travolta hetven éves lett, lánya Ella megható mondatokkal köszöntötte édesapját.
Engedélyeztek egy gyógyszert, ami csökkentheti a súlyos ételallergiás reakciókat
A gyógyszer nem szünteti meg az ételallergiát.
Van olyan magyar iskola, ahol tíz éve tilos mobiltelefont használni
Közel egy évtizede nem használhatnak telefont a gyerekek egy veszprémi iskolában.
Gólyahír: Rooney Mara és Joaquin Phoenix második gyereküket várják
Rooney Mara és Oscar-díjas párja, Joaquin Phoenix hamarosan kétgyermekes szülőkké válnak.
Ennek a 7 csodaszép névnek erre a hétre esik a névnapja
Egyre több családban „kikopik” az ünnepek közül a névnap, pedig nagyszerű alkalom ez arra, hogy boldoggá tegyünk másokat.
Képrejtvény: Valami nincs rendben ezzel a reggelivel! Megtalálod?
Mi mással is indulhatna jól a nap, mint egy mennyei és kiadós reggelivel! Vagy inkább egy erről szóló fejtörővel?