Gyerek

Rekordszámú résztvevő indult el az idei Kéktúrázás Napján

Hatodik alkalommal rendezték meg idén a közösségi túranapot.
2025. Október 12.

Több mint 4100-an indultak el a Magyar Természetjáró Szövetség által október második szombatján már hatodik éve megrendezett közösségi túranapon, hogy végigjárják a 2596 km hosszú KÉKTÚRA valamelyik szakaszát, számolt be róla oldalán a Kéktúrázás napja.

(Kép forrása: Getty Images)

(Kép forrása: Getty Images)

A rendezvényre 143, egy nap alatt teljesíthető szakaszra bontották az Országos Kéktúra, Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra és Alföldi Kéktúra távját, hogy a résztvevők együtt bejárják a Magyarország legszebb tájain körbevezető nyomvonal egészét. Idén a 128 vezetett túra mellett 15 „önjáró” túra is volt azok kedvéért, akik nem csoportosan, hanem egyénileg szerettek volna részt venni a Kéktúrázás Napján.

Az MTSZ először 2020-ban rendezte meg a túranapot, és az ingyenes, de regisztrációhoz kötött eseményen azóta évről évre egyre többen vettek részt.

Voltak, aki most kéktúráztak először

A vezetett túrákon összesen 170 szakaszfelelős kalauzolta végig a vállalkozó kedvűeket. Bár a résztvevők között volt sok olyan is, aki még nem – vagy csak most – kezdte el a kéktúrázást, a csapatok évről évre érezhetően egyre rutinosabban teljesítik a 8,7 km-től 31 km-ig terjedő távokat. Az első csoport délután fél 1-kor érkezett be a célba, és 15 órára a harmaduk már befejezte a túráját. Az indulókhoz szokás szerint csatlakoztak gyerekcsapatok is – írják.

Ti is szerettek kirándulni? Az időjárás még kedvező az őszi erdőjárásnak és más túráknak: ehhez ajánlottunk ITT néhány szuper hazai úti célt.