
Fotó: Római-parti “Kőkert” Land Art in Hungary / Facebook
– Manófalvának vége. Szombaton este valaki szétverte. Fél 5-ig ott voltam, reggelre már ez fogadott. Szétverte a házakat, szobrokat, létrákat, teraszokat mindenféle díszítéseket. Szanaszét dobálva megtaláltam 10 méterre darabokra törve, hogy ne is tudjam megjavítani. Összedöntötte a farönköket , széttörte az alkatrészeket. Olyan pusztítást végzett, hogy helyreállítani nem igazán tudom és teljesen feleslegesnek tartom mivel bármikor visszajöhet és ismét szétverheti – írta közösségi oldalán Kánya Tamás land art művész, aki az ingyenesen látogatható és nagyon népszerű Manófalvát építette.
A kavicsokból, fahulladékokból épített, eredetileg madáretetőnek szánt installációt sokan, köztük gyerekek is nagyon szerették.
Manófalva egy hetet sem bírt ki érintetlenül, a művész posztjában hozzátette: borzasztó nagy munka volt elkészíteni ezt a sok kis részletgazdag apró elemet. – Amit tudtam kis ajtókat, kötélhágcsókat, létrákat összeszedtem elhoztam. Semmi sincs már ott. Ne keressék. Manófalva bezárt.
– Nem a kéreg, nem a fa, nem az uszadék pusztult el, hanem valami sokkal fontosabb. A közösség érzése, a tisztelet, a józan ész. Aki ezt tette, annak nem csak Manófalvát sikerült lerombolnia. Hanem azt a hitet is, hogy ebben az országban még lehet önzetlenül, szívből alkotni – írja bejegyzésében a Budakalász blogol Facebook posztja.