Gyerek

Törökországi földrengés: sírva fakadt a magyar életmentő, akinek egy ötéves kislányt sikerült kihoznia a romok alól

Hatalmas erejű földrengés rázta meg hétfő hajnalban Törökországot és Szíriát. A mentőcsapatok versenyt futnak az idővel - magyar hősök is dolgoznak köztük.
2023. Február 09.
hunor mentőcsapat mti
Fotó: MTI/Kovács Tamás

“A feladat éjjel-nappal ugyanaz: az emberek életének megmentése – legalább is megpróbálni” – mondta a magyar mentőcsapat egyik tagja az ATV tudósítójának riportjában. Mint kiderült, nagyon nehéz körülmények között dolgoznak a törökországi földrengés helyszínén, sokszor a szükséges felszereléseket is nélkülözve.

Pavelcze László arról számolt be, hogy a mögöttük lévő épületből már a harmadik ember megmentésén dolgoznak – majd nem tudja visszatartani könnyeit. „Örülök, hogy kint van a kislány” – mondja, mint kiderül, több mint tíz órát küzdöttek az öt év körüli gyermekért, pedig már utasításba kapták, hogy hagyják el a helyszínt.

Minden tiszteletem az övéké! Az igazi hősök itt kezdődnek! – írja egy kommentelő, és még nagyon sokan köszönik meg a magyar mentők munkáját.

A helyszínen dolgoznak az Országos Katasztrófavédelem, a Baptista Szeretetszolgálat, a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat, az Életjel Szolgálat, a Terrorelhárítási Központ és a Református Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei is, már több mint harminc túlélőt kimentettek a romok alól. Még három nappal a katasztrófa után is lehet reménykedni a csodában.

Nemrégiben egy másfél éves kisgyermeket és a nagypapáját emelték ki – közölte a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat szerda délelőtt Facebook-oldalán. „Most a 15 éves Ali életéért küzdünk”, tették hozzá akkor.

Napi huszonnégy órában dolgozik a Hunor mentőcsapat is, velük van a Kutyák Határok Nélkül szervezet, aminek vezetője, Leczki Sarolta a Facebookon egy videót is posztolt arról, ahogyan a túlélők után kutató Karma nevű kutyája jelez a romok között.

Mindenkit sajnos nem sikerül épségben kihozni: csütörtök hajnalra a halálos áldozatok száma már meghaladta a 15 ezret a 7,8-as erősségű földrengés, illetve az azt követő utómozgások miatt. Ez a második legpusztítóbb földrengés, ami az elmúlt évtizedekben a térséget érte. Mi is csak megköszönni tudjuk a mentésben dolgozók áldozatos munkáját, és örülni minden egyes megmentett életnek.