Gyerek

Világszerte minden hatodik gyerek válik zaklatás áldozatává a kibertérben

Egy friss kutatás szerint jelentősen megnőtt a kibertérben felbukkanó erőszak a legutóbbi, 2018-ban elkészített felmérés óta.
2024. Március 28.
(Kép forrása: Getty Images)

Világszerte minden hatodik gyermek válik internetes zaklatás áldozatává az ENSZ Egészségügyi Világszervezetével együttműködésben zajló, az Iskoláskorú gyermekek egészségmagatartása (Health Behaviour of School Aged Children – HBSC) című nemzetközi kutatás eredményei szerint, számolt be róla az MTI.

A Koppenhágában bemutatott, a 2018-tól 2022-ig tartó időszakot vizsgáló jelentés szerint a kibertérben felbukkanó erőszak jelentősen megnőtt a legutóbbi, 2018-ban elkészített felmérés óta. A legfrissebb adatok szerint a diákok 15 százaléka élt már át internetes zaklatást. A fiúk között a 2018-ban közzétett jelentés 12 százalékáról 15 százalékra nőtt ennek az aránya, a lányok között pedig 13 százalékról 16 százalékra.

A 11 és 15 év közöttiek körében minden nyolc közül átlagosan körülbelül egy azt mondta, hogy már zaklatott másokat a kibertérben. Míg az előző jelentésben a fiúk 11 százaléka válaszolta, hogy már követtek el ilyen jellegű zaklatást, a mostani jelentésben ez az arány már 14 százalék, lányok esetében pedig 7 százalékról 9 százalékra nőtt az arány.

Minden tizedik fiatal már volt érintett fizikai erőszakban: a fiúk 14 százaléka, a lányok 6 százaléka.

Az összeállítók több mint 279 ezer fiatal megkérdezésével tanulmányozták a gyerekek és a fiatal felnőttek körében megjelenő zaklatás és erőszak jellegét is.

A HBSC tanulmányához 11-15 éveseket kérdeznek meg négyévente. A legfrissebb felmérést – melyet 2021-ben és 2022-ben készítettek – európai, közép-ázsiai és kanadai diákokkal készítették, összesen 44 országból.

A jelentésben rámutattak arra, hogy a koronavírus-járvány nyomán változás állt be a fiatalok viselkedésében, és a pandémia idején gyakoribbá vált az erőszak is a köreikben, „miután a világuk egyre inkább virtuálissá vált”.

A jelentés szerint a legnagyobb mértékű erőszakos magatartást Bulgáriában, Litvániában, Lengyelországban és Moldovában mérték, mégpedig a fiúk között, a legalacsonyabb pedig Spanyolországban volt.

„Figyelmeztető ez a jelentés mindannyiunk számára, hogy szembeszálljunk a zaklatással és az erőszakkal, történjen bárhol és bármikor” – szögezte le Hans Kluge, a WHO európai regionális igazgatója, kiemelve, hogy mivel a fiatalok naponta akár hat órát is a kibertérben tölthetnek, a zaklatás és az erőszak arányaiban beálló legapróbb változások is súlyos nyomot hagyhatnak több ezer gyerek fizikai és mentális egészségén. Aláhúzta: mindent meg kell tenni a gyerekek védelmére, online és offline felületeken egyaránt.

Forrás: MTI