Megköszönünk valamit, átadjuk a helyünket a villamoson az arra rászorulónak, üdvözöljük a másikat – a jól neveltség tipikus példái, a társadalmi normánk részét képező helyzetek. A köszönés emellett kapcsolódás a másik emberhez, a kommunikáció eszköze.
Amikor még kicsi a gyerek
A gyerekek 7 éves koruk után képesek arra, hogy a család értékeit, a szülők szokásait, nevelési elveit magukévá tegyék, hogy azok belső motivációvá váljanak. Nagyjából ettől a kortól értik meg azt is, hogy mi értelme van köszönni valakinek és mit jelent, ha nem tesszük meg.
Kisebb korban jó esetben követik a szülői mintát: ha a szülők köszönnek, amikor az ismerős szomszéddal találkoznak, amikor belépnek egy üzletbe, akkor a gyerek is fog. Legalábbis szeretjük ezt gondolni, de mindannyian ismerünk olyan gyerekeket, akik nem köszönnek akkor sem, ha a családi minta éppen az ellenkezője. Ennek számtalan oka lehet: lehetséges, hogy elfelejti, mert épp másra figyel, vagy zavarban van a helyzettől, vagy attól a személytől, akinek köszönnie kéne. Esetleg attól feszeng, hogy tudja, elvárják tőle, hogy köszönjön. Egy zárkózott, introvertált kisgyereknek felérhet egy kisebb szerepléssel, hogy köszönnie kell. Tehát egyáltalán nem arról van szó, hogy nem tudja, köszönnie kéne, nem azért nem köszön, mert neveletlen.
Amit tehetünk: jó példával szolgálunk és szelíden megkérdezhetjük tőle, hogy miért nem köszön, mi okoz ebben neki nehézséget. Beiktathatjuk a játékok során a köszönést: köszön a baba, a mackó, stb. Amit soha ne tegyünk: ne büntessük meg, ne fenyegetőzzünk, ne szólítsuk fel más jelenlétében a köszönésre és ne szégyenítsük meg.
Kamasz, de nem köszön
Más a helyzet akkor, ha a gyerekünk már kiskamasz és újabban nem köszön, vagy még mindig nem köszön. Bár utóbbi azért meglehetősen ritka. Ebben az időszakban a kiskamasznál felerősödik az én és a világ közötti különbség felfedezése, erősödik az éntudat, az egyéni akarat.
Ha eddig köszönt, de most egyik napról a másikra nem teszi, akkor kérdezzük meg, mi ennek az oka. Egy ekkor gyerekkel már el lehet beszélgetni arról, hogy mi értelme az üdvözlésnek, mit jelenthet a másik számára, ha nem köszön neki, stb. Elmondhatjuk azt is, hogy nekünk miért rossz az, ha ő nem köszön, mit társítunk mi ehhez a viselkedéshez. Legyünk türelmesek, előbb-utóbb mindenkinek menni fog a köszönés.
Bár lényeges a társas viselkedésben az üdvözlés (a napszaknak megfelelően és nem a csókolomozás!), a kézfogás vagy az elköszönés, de érdemes a helyén kezelni és nem családi drámát kanyarítani köré. Az okokat fejtsük meg és abban segítsünk a gyereknek, hogy számára is egyszerű és egyértelmű legyen, hogy köszönünk egymásnak. Nem azért köszönünk, hogy másoknak megfeleljünk, vagy, hogy ne tartsák neveletlennek a gyerekünket.
Kép: Getty Images
Forrás: Gyerekszoba.hu
Kapcsolódó cikkek
