
Kép: Getty Images
Hősként ünnepelnek egy 13 éves fiút, miután 4 kilométert úszott a háborgó vízben segítségért, amikor édesanyját és két testvérét a tenger sodorta el Nyugat-Ausztrália délnyugati partjainál.
Besodorta a családot a háborgó tenger, négy kilométert úszott
A család Quindalupban nyaralt, Perthtől mintegy 250 kilométerre délre, amikor az erős szél a nyílt víz felé sodorta őket. A legidősebb gyerek, egy 13 éves fiú megpróbált visszaevezni a partra a kajakkal, ám a durva hullámzás miatt a víz beszivárgott a járműbe. Ezután négy órán át úszott a part felé, hogy riassza a hatóságokat.
A vízimentők parancsnoka, Paul Bresland emberfelettinek nevezte a tinédzser kitartását és elszántságát. „Azt mondta, az első két órában mentőmellényben úszott” – mesélte a parancsnok. „Aztán úgy gondolta, hogy a mellénnyel nem fogja bírni, ezért levette, és a következő két órát már mentőmellény nélkül úszta végig.”
A fiú és az anya is hős
Miután a fiú elérte a szárazföldet és riasztotta a hatóságokat, több szervezet bevonásával kereső- és mentőakció indult, szerencsére mindhárman mentőmellényt viseltek, ami hozzájárult a túlélésükhöz. Az édesanya valahogyan sikeresen együtt tartotta a gyerekeket egy SUP segítségével. „Fizikailag kimerült, de a gyerekek a szemébe néztek, és ő csak ment tovább, és együtt tartotta őket” – mondta Bresland. „Ő is igazi hős. Két gyereket együtt tartani és nem feladni, ez egészen elképesztő.”
„A 13 éves fiú tetteit nem lehet eléggé dicsérni – az elszántsága és bátorsága végül megmentette édesanyja és testvérei életét” – mondta Bresland.