A könyvesbolt bejárátanál, a pénztárnál egész könyvespolcot szántak az MCC Press Kft. transz-, LMBTQ-, libsiellenes könyveinek, érdekes módon ezek nincsenek lefóliázva, és nincsenek kitiltva a 18 éven aluliak sem erről a területről, kézbe vehetik és forgathatják a törvény ellenére is a szexuális irányultságról, nemváltásról szóló könyveket. Ez csak egy apró adalék és jó példa arra a kettős mércére, amivel Abigail Shrier Visszafordíthatatlan károk – A transzmánia, amely elcsábítja a lányainkat című könyvére is jellemző – írja az nlc cikke.
Amikor a címet megláttam, már felvontam a szemöldökömet és éreztem, hogy ezt el kell olvasnom. Maga a cím azt sugallja, hogy szegény lányok annyira befolyásolhatók, hogy be lehet őket hülyíteni a transzneműséggel – és igen, erről szól végül is az egész könyv, több oldalról körbejárva a lányok hiszékenységét és a kortársak végtelen hatását. Pont azt teszi a transzneműséggel kapcsolatban, amit régebben a homoszexualitással műveltek, amikor úgy állították be, mintha ez választás kérdése lenne és bárkinek a hatására lehetnénk homoszexuálisok. A hosszabb vélemény előtt szögezzük azért le: nem egy könyvtől, videótól, influenszertől kapod el a transzneműséget, mint valami online náthát.
A nemi diszfória vajon mi?
Dr. Lukács Eszter Szexuális és nemi identitás zavarok tünettana és diagnosztikája című prezentációjában olvashatjuk a definíciót a nemi szerep diszfóriáról: A „»Gender dysphoria« elnevezés (Fisk, 1973), egy spektrumot jelöl mindazok számára akiknek valamilyen mértékben, egyszer vagy többször inkongruens élményeik vannak saját biológiai nemükkel kapcsolatban.”
A Visszafordíthatatlan károk című könyv erről a spektrumról nem kevesebbet jelent ki nagy önbizalommal, mint hogy ez csupán egy „divatos probléma”, amit a serdülő lányok saját maguknak generálnak és mint egy ruhát, magukra veszik. A könyv fő érve a tinilányok nemi diszfóriájának megcáfolására az, hogy nem mondták korábban, kisgyerekkorukban a szülőknek, hogy bármi bajuk lenne a saját lányságukkal. Ez azonban egyáltalán nem feltétele a nemi szerep diszfóriának.
Egy ponton ki is fejti az író, hogy sok felnőtt transznemű emberrel interjúzott, sőt, barátja is van közülük – a szokásos érv, régóta hallgatjuk a homofóbok szájából is, hogy „vannak meleg barátaim, DE” -, és szerinte nincs semmi gond a felnőttekkel, mert ők leginkább látszani sem akarnak, nem hogy így ország-világ előtt felvállalni a transzneműségüket. Az író szerint leginkább azokkal a transznemű lányokkal van a baj, „akiknél korábban nem voltak nemi diszfóriára utaló jelek.”
Azzal tehát nincs probléma, ha a négy fal között transzneműsködsz, de ha ezt nyíltan akarod tenni – azaz önmagad akarsz lenni nyilvános helyeken -, és még serdülő lány is vagy, akkor biztos átmosták az agyadat a transz influenszerek.
Fotó: Getty
A könyv szerint a transz felnőttekhez képest a tinik teljesen más kategória: „Azonban a tinédzser lányokon végigsöprő jelenség egészen más. Nem a hagyományos nemi diszfóriából ered, hanem az interneten talált videókból. Az internetes guruk utánzásán alapul, egy fogadalmon, amire a lányok a barátnőikkel karöltve esküsznek meg – kézfogással, lélegzet-visszafojtva, összeszorított szemmel. A transzneműként való önazonosítás felszabadulást kínál ezeknek a lányoknak a szorongás könyörtelen béklyója alól, kielégíti az elfogadottság iránti legmélyebb vágyaikat, magával hozza a szabályok megszegésének édes izgalmát és a valahova tartozás csábító érzését.”
Amellett, hogy szerintem a szerző még életében nem beszélt egy tinilánnyal sem, fel kell tennem a kérdést, hogy nem lehet, hogy nem a transzneműséggel van baj, hanem azzal, hogy a gyerekeknek mi, felnőttek egy olyan világot teremtünk, ahol nem találják a helyüket? Ahol azt érzik, nem fogadja be őket a társadalom? Nem biztos, hogy az interneten található, széleskörű információkra kell mutogatni, és ezzel azt sugallni, hogy a tudás veszélyes, és jobb sötétségben tartani a gyerekeket, hanem a saját házunk táján söprögetni, hogy ha igaz, hogy csak a valahova tartozás vágya hajtja bele a tinilányokat a nemi szerep diszfóriába, akkor miért érzik azt, hogy tömegesen nem tartoznak sehova? És mi, az értük felelősséggel tartozó felnőttek mit tehetnénk azért, hogy ez ne így legyen?
Nyomokban igazságot tartalmaz
A könyvben elhangzó gondolatoknak már a kiinduló alapja sem stimmel, de mint minden propaganda, leegyszerűsít egy bonyolult kérdés és az alapvető érzelmekre hatva állít egy bűnbakot: a transzneműségért hibáztatja az internetet, az influenszereket és persze a tinilányokat, akik lázadoznak a hagyományos nemi szerepek ellen és nem feltétlenül akarnak már 20 évesen kétgyermekes anyává és háztartási szolgává válni. Azért becsapós a könyv – mint a propaganda is általában -, mert nyomokban tartalmaz igazságokat, amikre még mi is bólogatunk.
Valóban baj, hogy túlszerkesztett, tökéletes szépségnek állítják be magukat az influenszerek, amivel rossz hatással vannak a fiatalokra (lányokra és fiúkra egyaránt). Valóban fájdalmas nézni a mai, teljesítmény nélküli celebkultúrát. Valóban szomorú világ ez, ahol „a közösségi média minden vélt vagy valós hibát rendkívüli módon felnagyít és számszerűsít.”
Csakhogy attól még, hogy mindez igaz, az hamis állítás marad, hogy a közösségi média lenne a transznemű lányok melegágya divatból. És bár a könyv előszeretettel alkalmazza a „régen minden jobb volt” eszméjét, ez még nem jelenti azt, hogy ma minden rosszabb. Csak más. Bátrabb, szókimondóbb, kevésbé retteg, nem bújik el. Ez nyilván nem tetszik a hatalomnak.
Hogy mit gondol a szerző a tinilányokról, a pszichológusokról és vajon léteznek-e átműtött óvodások, arról IDE KATTINTVA olvashatsz a cikk folytatásában.
Kapcsolódó cikkek
