Máté egy átlagos, de kissé visszahúzódó, csendesebb típusú tinédzser, aki imádja a focit és a számítógépes játékokat. Édesanyja elárulta, hogyha új közösségbe és környezetbe kerül, akkor nehezen oldódik fel – ennek elsősorban egy minimális beszédhiba az oka –, de ha megtalálja a helyét, akkor szeret a középpontban lenni. Amolyan osztály hangulatfelelős, aki szívesen szórakoztatja társait. Az általános iskolát a lakóhelyéhez közeli városban végezte el, a középiskola azonban nagyobb fordulatot hozott az életében.
A kolesz
Máté aktívan sportol, és amikor szülei osztani-szorozni kezdtek, rájöttek, hogy nem lesz egyszerű összeegyeztetni a heti 4 edzést a középiskolai tanulmányokkal. Emiatt abban állapodtak meg, hogy a megterhelő napi ingázások helyett inkább kollégista lesz a fiú. És bár az utolsó pillanatban kezdték el a kollégiumi férőhelyet szervezni, nagyon megörültek, amikor megkapták az értesítőt, miszerint Máté a városi kollégiumok közül épp saját iskolájának kollégiumába költözhet be. Amikor arról kérdeztem Erikát, milyen benyomást szerzetek a beköltözéskor, így emlékezett vissza:
„Az első alkalommal úgy éreztem, hogy talán még a Jóisten is így akarta, mert nagyon klassz helynek tűnt a kollégium. Egy szobába került három olyan fiúval, akik szintén sportoltak, a nevelőtanáruk is nagyon jó benyomást tett ránk, halkszavú, türelmes típusnak tűnt. Nagyon szimpatikus volt az intézményben, hogy azt ígérték, a gyerek tanulmányait is figyelemmel kísérik, és plusz pont volt, hogy szülőként bármikor bemehettünk, nyitva állt az ajtó előttünk.”
Valami elromlott
– Mikor kezdtek repedezni a falak? Mikor éreztétek, hogy talán mégsem annyira jó ez a hely, mint ahogy gondoltátok? – kérdeztem Erikát, aki úgy emlékszik, két hét után jelentkeztek az első feszültségek:
„A gyerekem elkezdett panaszkodni, hogy nem is annyira jófejek a szobatársai, mint hitte. Például szétdobálták a cipőit a folyosón. Első körben nem csináltam ebből nagy ügyet, arra gondoltam, hogy biztosan idő kell ahhoz, hogy összeszokjanak, és azért az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a fiam is egy tipikus rendetlen kamasz, aki hajlamos széthagyni a cuccait. Igyekeztem biztatni, hogy legyen türelmes, majd alakulnak a dolgok, és azt javasoltam neki, hogy pakolja el a cipőit a szekrénybe. Sajnos azonban a konfliktus csak fokozódott azzal, hogy látszólag minden ok nélkül elkezdték szidalmazni a fiamat. Máté arról számolt be, hogy kifejezetten alpári módon beszéltek vele, megalázó szavakkal illették – és ezen a ponton már megszólalt bennem a vészcsengő. Talán 1-2 nap sem telt el, amikor kenyértörésre került a sor.”
Az este, amikor elfajultak a dolgok
Arra kértem Erikát mesélje el, mi történt azon az ominózus estén, amikor végleg elfajultak az események. Erika így rekonstruálta az eseményeket:
„Egyik este kaptunk a gyerektől egy messenger üzenetet, hogy szeretne hazajönni, mert piszkálják és durva, becsmérlő szavakkal illetik a többiek. Kiderült, hogy összesen hatan voltak a szobában, és folyamatosan egrecírozták, ő pedig nem mert ellenkezni. A fal felé fordulva folyamatosan beszámolt nekünk az üzeneteiben, hogy mi történik vele.”
Az utolsó csepp az volt a pohárban, hogy az ágyára felmászva ráköptek a hajára, és mindezt felvették videóra, majd öngyújtóval gyújtogattak a fejénél. 21 órakor felhívtuk a kollégiumi nevelőt, hogy azonnal menjen fel a szobájába, és beszéljen velük, de úgy, hogy ne derüljön ki, hogy mi, szülők betelefonáltunk. A pedagógus ígéretet tett rá, hogy rögvest intézkedik, de a fiam beszámolója szerint csak annyi történt, hogy rászólt a srácokra, hogy tegyék el az öngyújtót. Ez pedig olaj volt a tűzre, még jobban elfajultak a dolgok.
Ekkor a férjem újra felhívta a kollégiumot, hogy szóljanak Máténak, szedje össze a cuccait, mert azonnal elhozzuk onnan. 21.30-kor autóba pattant a párom, és elment a gyerekért.”
Az apa
Amikor Máté édesapjával arról beszélgetünk, mi történt ezen az estén, határozottan állítja, hogy nem volt benne indulat:
„Mi nem olyan emberek vagyunk, akik agresszívan, fizikai erővel oldják meg a dolgokat, és a fiúnkat sem erre neveltük” – magyarázza, és hozzáteszi, hogy a szobatársak viselkedése valószínűleg csak azt a viselkedésmintát tükrözte, amit otthonról kaptak a szüleiktől.
Máté viszont nagyon örült, hogy édesapja elment érte, mert már úgy érezte, nem bírja elviselni mindazt, ami vele történt. Ekkor még a tanár is felháborodásának adott hangot, és utalt rá, hogy a fiúk biztosan számíthatnak arra, hogy különböző kollégiumokban fogják őket elhelyezni a történtek után.
Ám nem egészen ezt történt.
Az ügy
„Másnap bementünk a kollégiumba, hogy hazahozzuk a fiunk maradék cuccait, és ekkor behívatott az igazgató is bennünket. Máténak részletesen el kellett mesélnie a történteket, és el kellett ismételnie azt is szó szerint, hogy mi hangzott el” – folytatta a történetüket az édesanya.
Ekkor a szülők megtudták azt is, hogy az az intézményvezető már beszélt a szobatársakkal, akik mindent tagadtak, egyedül csak az öngyújtózást ismerték el (bár azt állították, hogy csak kattogtattak az öngyújtót). Állításuk szerint két oka volt annak, hogy kialakult a konfliktus. Egyrészt zavarta őket, hogy Máté nagyon visszahúzódó típus, a másik konfliktusforrás pedig a fiú korlátlan mobilinternete miatt alakult ki:
„A koliba költözéskor ugyanis korlátlan netet kapott tőlünk Máté. Úgy voltam vele, hogyha magányosnak érzi magát a szobában, akkor legyen lehetősége a barátnőjével beszélgetni, vagy meg tudjon nézni egy videót, és persze tudjunk messengeren beszélni. Egyszerűen csak szerettem volna, ha komfortosabban érezte volna magát az idegen környezetben is” – mesélte Erika.
A szobatársainak viszont nem volt korlátlan internetük, és azt akarták, hogy ossza meg velük. Máté azonban épp a viselkedésük miatt nem akart osztozkodni a srácokkal. Emiatt indult el a szidalmazás és kezdtek el vele minősíthetetlen hangnemben beszélni.
„Tudom, hogy Máténak csak időre lett volna szüksége, hogy beilleszkedhessen. Ha a szobatársai jófejek lettek volna vele, akkor egy hét után megnyílt volna. Így azonban nem tudott feloldódni, mert már az elején piszkálták, hogy távolságtartó velük” – véli az édesanya.
A következmények
A beszélgetés során hamar világossá vált, hogy Máté szobatársainak nem kell komoly következményekkel számolniuk. Az igazgató finoman a szülők tudtára adta, hogy mivel verekedés, fizikai bántalmazás nem történt, ezért ebből nehézkes lenne fegyelmi ügyet kreálni, és a dolog egyébként is meghaladja az intézmény hatáskörét. Azt azonban jelezték, hogy a főkolomposok igazgatóit fognak kapni, és ha még egy fegyelmi probléma adódna velük a jövőben, akkor már biztosan fegyelmi tárgyalásra számíthatnak.
A beszélgetés végén pedig felajánlották, hogy Máté elköltözhet egy másik szobába, ahol hasonló habitusú gyerekek laknak, mint ő. Máté azonban kis gondolkodási idő után visszautasította ezt a lehetőséget, és szüleivel úgy döntöttek, hogy vállalja a napi ingázást.
Erika egy hónappal később beszélt a nevelőtanárral, aki jelezte, hogyha Máté időben szólt volna, akkor csírájában elfojtják ezt a konfliktust, és kiemelik a szobából.
És ekkor lett a szülők számára is világos, hogy Máté szobatársai megúszták az esetet egy nevelőtanári intővel:
„Bevallom, hogy rettentően felháborodtam, hogy csak egy ejnye-bejnyét kaptak, mert azt gondolom, hogy ennek nincs visszatartó ereje a későbbiekben. Mégis minek kellett volna történnie, hogy minimum egy igazgatóit kapjanak ezek a gyerekek?”
A tanulságok
Amikor arról kérdezem a szülőket, két hónap távlatából miként látják a fiukkal történteket, és mit csinálnának másképp, maguk is bizonytalanok a válaszban:
„Mit kellett volna másképp csinálni? Ha ironikusan akarnék fogalmazni, akkor azt mondanám, nem a szeretetre kellett volna nevelni Mátét. Talán a kezdetektől arra kellett volna ösztökélni, hogy legyen agresszív, támadjon mindenkit és viselkedjen alpári módon. És akkor ez talán nem fordult volna elő. Mi már óvodáskorától arra tanítottuk, hogy nem szabad verekedni. Lehet, hogy ez hiba volt! De őszintén? Mi inkább arra vagyunk büszkék, hogy ilyen a gyerekünk, mint hogy azért kapjon intőt, hogy bánt másokat” – fogalmazott Máté édesapja.
Epilógus
Máté továbbra is osztálytársa az egyik fiúnak, aki bántalmazta, és bár nem beszél vele egyáltalán, szerencsére az osztályában és a mostani közösségben jól érzi magát.
Továbbra is bejárós.
(A történet szereplőinek nevét megváltoztattuk, hogy anonimitásukat megőrizhessék)
Kapcsolódó cikkek
