Kamasz

Fejbe lőtte magát egy budapesti kisfiú – hogyan fordulhat elő ilyen?!

Fegyver nem lehet őrizetlenül egy gyereknél, még akkor se, ha az "csak" egy légpuska.
2023. Február 07.
légpuska gyerek
Fotó: Getty

Megdöbbenve olvastuk a hírt, hogy egy tíz év körüli budapesti kisfiú fejbe lőtte magát, és súlyos sérülésekkel kórházba került.
A tragikus esemény Budapest 17. kerületében történt február 4-én szombaton.
A 24.hu azt írta a rendőrségi tájékoztatás nyomán, hogy a gyerek az udvaron volt, az apja pedig a lakásban, amikor a baleset történt. A rendőrök kiskorú veszélyeztetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki egy negyvennyolc éves férfit, vélhetően a gyerek édesapját.

Egy átlagos szülő már azon is elcsodálkozik, hogy egyáltalán fegyver van otthon egy gyerekes családnál (sokan vannak, akik még a játékpuskát sem veszik meg a kicsiknek, ha nem is a veszélyessége, de az üzenete miatt), az meg különösen érthetetlen, hogy ahhoz egy gyerek hozzáférhet, ráadásul egyedül.

Több mint kétszázezer felfegyverzett család

Pedig nem kevés fegyver van kint családoknál, a rendőrség nyilvántartása szerint ez a szám már öt évvel ezelőtt átlépte a kétszázezres határt.
Ebben benne voltak az éles lőfegyverek éppúgy, mint a gáz- és riasztófegyverek, vagyis az engedélyköteles és az attól mentes típusok is. A fegyvertartók egy része vadász vagy sportlövő, és van, aki önvédelmi célokra vált ki engedélyt, de légpuskát például bárki tarthat akár kedvtelésből, ha az úgynevezett csőtorkolati energia nem több, mint 7,5 J, akkor engedély sem kell hozzá.

A 17. kerületi esetben is egy légpuska okozta a sérülést, ennek megvásárlásához nem kell engedély, de csak nagykorúak vehetnek ilyesmit. Az azonban nem tilos, hogy gyerek kezébe adják, természetesen amennyiben betartják a fegyverhasználati szabályokat.

Puska szülinapra

„A különböző légpuskák egyre népszerűbbek” – olvasható a Katonadolog webáruház honlapján. „A különböző légpuskák egyre népszerűbbek” – olvasható a Katonadolog honlapján, ahol az is kiderül, hogy csak arra kijelölt céllövöldében, lőtéren vagy bekerített magánterületen lehet gyakorlatozni ezekkel, és csak céllövészeti és sportlövészeti célból (vagyis állatra természetesen senki nem támadhat, de nem is riaszthat el ilyen eszközzel). Ha valaki az udvarán próbálkozik, azt csak teljesen zárt kerítésnél teheti meg, vagyis meg kell akadályozni, hogy a lövedék kijuthasson.

A gyerekekre természetesen kiemelten vigyázni kell, felügyelet nélkül nem használhatják a légpuskát. „A fegyver tárolása mindenképp kulcsra zárt szekrényben, esetünkben az én fegyverszekrényemben történik, ahhoz kizárólag a lövészetek alkalmával nyúlhatnak a gyerekek” – írja Kecskés Róbert, a Ziegner-Jagd Kft. vadászbolt tulajdonosa, aki videókat is közzétesz arról, hogy mivel tanuljon lőni a gyerek, sőt, saját fia is kapott egy légpuskát a hatodik születésnapjára. „Nyilván nem várható el, hogy a gyerek felhúzza a légpuskát hétévesen – magyarázza. – Ez nem is akkora nagy baj, hiszen mindenképp csak a jelenlétünkben használhatja azt amúgy is. Viszont jó hatással van a fegyelemre, mert a lövészet alatt szigorú szabályok vannak nálunk, éppúgy mintha éles lövészetet tartanék felnőtteknek.”

Nagyon helyes, ha a légpuskát is komoly fegyverként kezeljük, főként, ha gyerekekről van szó. Jól mutatja ez, hogy Magyarországon is több baleset történt már ilyen eszköz miatt.

Megvakulhatott volna a fiatal lány

2010-ben például a kerítésre szögelt kartonlap helyett a kint üldögélő szomszédasszonyát találta el egy gyulaházi férfi, aki az udvarában lőtt célba. Akkor dr. Vargáné Szombati Andrea, a megyei főkapitányság sajtóreferense úgy nyilatkozott a beol.hu-nak, hogy a fegyverkezelés szabályai a légpuskára is érvényesek. Már csak azért is, mert ezzel is okozható súlyos, akár halálos sérülés, ahogyan azt Szebenyi István, a Had- és Kultúrtörténeti Egyesület vezetője nyilatkozta ugyanitt, amikor egy tizenhat éves lányt sebesítettek meg a szeme alatt. „Teljesen mindegy, milyen teljesítményű, kaliberű fegyver volt a kezében, közterületen egyik sem használható – szögezte le a feol.hu megkeresésére. „Ahhoz, hogy halálos lövést tudjon leadni, a 7,5 joule felettivel nagyon közelről, például szemüveget eltalálva kellene lőni. Egyébként távolabbról csonton nem hatol át, nagyon közelről azonban az is elképzelhető. De egy 7,5 joule alattival is lehet azonban messziről olyan lövést leadni, ami a szóban forgó sérülést okozta. Arról pedig ne is beszéljünk, mi lett volna, ha a szemét éri a lövés…”

Persze a pontos szabályokat sem kell tudni ahhoz, hogy az ember gyereke ne férhessen hozzá csak úgy egy otthon tartott – bármilyen besorolású – fegyverhez. Elég kellene lennie a józan észnek, és egy minimálisan elvárható elővigyázatosságnak. Hiszen normál esetben még arra is nagyon ügyelünk, hogy egy hegyesebb olló se maradjon a gyerek közelében…