Kamasz

Egy hétig nem ettek, ez történt a testükkel

Böjt időszaka van, de vannak, akik rendszeresen, nem vallási okokból, hanem fogyókúra miatt nem esznek eleget. Most önkénteseken tesztelték mi történik, ha 7 napig egy falatot sem esznek, csak vizet isznak.
2024. Március 06.
nő ételt visszautasít
Kép: Getty Images

Brit kutatók 12 egészséges önkéntest vontak be egy kutatásba, amelyben a részt vevők hét napig semmilyen ételt nem fogyaszthattak, csak vizet ihattak. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy mi történik ilyen hosszú ideig tartó kalóriamegvonás alatt a szervezetben, írja az IFL Science.

A résztvevőket a hét nap alatt természetesen szoros megfigyelés alatt tartották és számos vérképelemzést végeztek. Az önkéntesek szervezete már a böjt első napjaiban a glükóz helyett a tárolt zsírt kezdte égetni. Ennek eredményeképpen a résztvevők átlagosan 5,7 kilót fogytak egy hét alatt és ezt a súlyt azután is megtartották, hogy a böjt befejeződött és újra elkezdtek enni.

Az első napokban nem tapasztaltak jelentős változásokat a vér fehérjeszintjében, a negyedik napon azonban számos vegyület szintje erősen ingadozni kezdett.

A kutatók vizsgálatukban többek között azt találták, hogy ha valaki három napnál tovább nem eszik, az a SWAP70 protein plazmaszintjének csökkenéséhez vezetett, ennek a markernek az alacsonyabb szintjét a reumatoid artritisz csökkent kockázatával hozták összefüggésbe korábban. A kutatók úgy vélik, hogy eredményük magyarázatot adhat az RA-s betegek fájdalomcsillapítására a hosszan tartó böjtölés során.

Szintén vizsgálták a HYOU1 nevű fehérjét, amely összefüggésbe hozható a koszorúér-betegséggel. A böjt során ennek a vegyületnek a szintje is csökkent, ami arra utal, hogy a böjt jótékony hatással lehet a szív egészségére is.

Ugyanakkor a kutatók számos negatív egészségügyi hatást azonosítottak a böjtöléssel kapcsolatban. Megfigyelték például a XI-es véralvadási faktor növekedését, ami potenciálisan növeli a trombózis kockázatát.