Kamasz

Felsőoktatási felvételi: meddig lehet módosítani a jelentkezési sorrendet?

Mikor lehet módosítani a sorrendet és kinek érdemes?
2024. Április 16.
(Kép forrása: Getty Images)

Március 25-én indult el az ügyintézési időszak a felsőoktatási felvételihez kapcsolódóan. Ahogy arról korábban írtunk, ezalatt lehetőségük van a felvételizőknek az adatmódosításra, a jelentkezési sorrendjük egyszeri módosítására, a dokumentumfeltöltésre, illetve amennyiben szükséges, hiánypótlásra – például a többletpontot igazoló dokumentumokéra.

Az ügyintézési időszak július 10-éig tart, és ahogy azt a felvi.hu közleménye is írja, a 2024 szeptemberében induló képzésekre jelentkezők eddig módosíthatják tehát a korábban megjelölt szakok sorrendjét is. „Ezt a döntést azonban érdemes kattintás előtt alaposan átgondolniuk: sorrendet módosítani ugyanis csak egyetlen alkalommal lehet az eljárás során. Vagyis aki az E-felvételi felületen elmentette a sorrendmódosítási kérelmét, azt később már nem vonhatja vissza, hiába gondolná meg magát” – írják.

A portál is felhívja rá a figyelmet, hogy a sorrendmódosítás során csak a jelentkezéskor megadott szakokat lehet mozgatni. Új képzést megjelölni, vagy meglévő jelentkezési helynél intézményt, szakot változtatni ilyenkor már nem lehet. Viszont két kivétel van: módosítható a jelentkezési hely szerinti telephely (ha az intézmény, szak, képzési szint és munkarend azonos), illetve ha egy jelentkezési helynek csak az egyik finanszírozási formáját jelölte meg a jelentkező, utólag felveheti annak másik finanszírozási formáját is.

A portál arról is írt, hogy mikor lehet érdemes változtatni. Ezek között van, hogy akkor, ha nem azok a képzések szerepelnek a listában elsőként, ahová a felvételiző a leginkább be szeretne kerülni, megváltozott az a preferencia-sorrend, ami alapján jelentkezéskor rangsorolta a választott képzéseket. Példaként említik, hogy költözés miatt már egy hátrébb sorolt intézmény lenne közelebb, könnyebben elérhető, vagy esetleg változott a család anyagi helyzete.

Jelentkezői preferenciától függően szintén érdemes lehet a portál szerint felcserélni a szakokat akkor, ha például az állami ösztöndíjas képzési forma hátrébb szerepel, mint az önköltséges, hiszen minden felvételiző a listájában szereplő első olyan helyre nyerhet csak felvételt, ahol felvételi összpontszáma eléri a meghatározott ponthatárt.

Az oldal olyan eseteket is összegyűjtött, amikor nem célszerű módosítani, és tippeket is ad a sorrendmódosításhoz – ezeket itt lehet elolvasni.

A ponthatárok az idén várhatóan július 24-én derülnek majd ki.

Mikor lesznek az érettségi vizsgák?

Az idén érettségizőknek fontos dátum a május 6-a, hétfő, amikor az első kötelező érettségi tárgyból, magyar nyelv és irodalomból lesz az írásbeli. (Az első írásbeli nap egyébként május 3-a, amikor a nemzetiségi nyelv és irodalomból vizsgázók írják meg a dolgozatukat.) A tavaszi írásbeli érettségik május 27-én, hétfőn érnek véget. A szóbeli vizsgák időszakában az emelt szintű szóbeliket június 5–12. között, míg a középszintű szóbeli vizsgákat június 17–28. tartják majd.