„Készíts fent-lent találkozó verset! A kulcsszó első és utolsó betűjéhez írt szó, szószerkezet, mondat ugyanazt fejezze ki!”
„Eszti és Guszti gesztenyét gyűjtött. Ha Guszti ad kettőt Esztinek, akkor Esztinek lesz éppen húsz. Ha Eszti a fele gesztenyéjét Gusztinak adja, akkor Gusztinak épp húsz gesztenyéje lesz. Mennyit gyűjtöttek külön-külön?”
„Ezekben a szorzótáblákban néhány szám helyére betűket írtunk. Milyen számokat jelentenek a betűk?”
Ezek a feladatok mind általános iskolás tankönyvekből valók, és az a közös bennük, hogy szülők kétségbeesetten kértek segítséget a közösségi oldalakon, mert nem boldogultak velük. Nem nyolcadikos, hanem másodikos, harmadikos, ötödikes gyerekek tananyagáról van szó. Idézzük a szülőket:
„Sziasztok! Valaki tud esetleg segíteni ebben a feladatban? Nálunk az egész család gondolkozik rajta, de nem tudjuk, mi lehet a megoldás…”
„Sziasztok. Segítenétek, kérlek? Második osztályos fiam feladata, de esküszöm, hülye vagyok hozzá. Köszönöm!”
„Sziasztok! Nekem ma nem fog az agyam. Kinek van ötlete a 150/a feladatra? Ötödik osztály. Előre is köszi.”
Az ilyen segélykérő üzenetek egyáltalán nem ritkák a különféle zárt csoportokban. A szülőknek lassan maguknak kellene korrepetálásra járniuk, hogy egyáltalán értsék, mit akar a tankönyv szerzője a gyerekeiktől. Vajon a tananyag lett nehezebb az elmúlt évtizedekben vagy a szakemberek fogalmazzák meg nehezen érthetően a feladatokat? Esetleg a mi agyunk nem fog már úgy, mint régen? Néhány általános iskolás édesanyját kérdeztük, ők mennyire tudnak besegíteni a leckeírásba.
Gabi: egy kamasz inkább nem kérdez
Én mindössze harmadik osztályig tudtam segíteni a lányomnak a matekban, mert nekem mindig is az a tantárgy volt a mumus (a többivel még csak-csak elboldogulok). Amikor a törtekhez értek, akkor vesztettem el a fonalat. Inkább különtanárt fogadtam, de olyan is volt, hogy a pénzügyes barátnőm segített megoldani a leckét online. Kémia, fizika… ezekben már nem is próbáltak engem kérdezni. Ebben persze a kamaszok lelke is benne van: akkora korukban inkább megbuktak volna, mint hogy az anyjuktól kérjenek segítséget. Én egyébként eleve házifeladat-ellenes vagyok; úgy gondolom, csináljanak meg mindent a suliban, délután már hadd pihenjen a gyerek!
Vera: önállóan tanulnak
Az én fiaim önállóan tanulnak, a helyzet az, hogy idén még ki sem nyitottam a könyvüket… Persze az én fiaim is kérdeznek tőlem ezt-azt olykor, de inkább azért, mert lusták gondolkodni. Egyébként úgy tapasztalom, hogy amelyik gyereknek megy a matek, annak a többi tantárggyal sincs gondja. A nagyobbiknak viszont előkészítő kell majd a gimnáziumhoz. Múltkor nézegettem a versenyfeladatokat, teszteket. Na, azokat már én sem értem…
Mariann: ellenőrzöm, amit csinálnak
Hát, van olyan, amikor kétszer át kell olvasnom a feladatot, hogy egyáltalán a kérdést megértsem. Nagyon sok a házi, bár arra már nem emlékszem, hogy nekünk is ennyi volt-e annak idején. Szerencsére járnak napközibe, a nagyját már ott elvégzik. Azért én akkor vagyok nyugodt, ha ellenőrzöm, amit csináltak. Viszont látom, hogy osztályszinten nem feltétlen ez a jellemző, pedig ez a korosztály még igényli a segítséget. Az én egyik gyermekem nagyon figyel az órán, így vele nem nagyon vesszük elő otthon a könyveket, kivéve talán az angolt, mert ott a tanárhiány miatt vannak gondok. Mindenesetre a mostani másodikos és negyedikes tananyagot még értem, majd beszéljünk pár év múlva!
„Nekem is szoktak panaszkodni a szülők – erősíti meg Batkiné Szalontai Gyöngyvér, egy budapesti általános iskola matematikatanára. – Bár én mindig azt mondom a gyerekeknek, hogy ne kérjenek segítséget a házi feladathoz, hanem ők maguk csinálják. Mert ha a szülő segít, akkor azt hiszem, hogy jól tanítottam, és csak a dolgozatnál döbbenek rá, hogy nem így van.”
Gyöngyvér harminchat éve tanít, most egy ötödikes osztály osztályfőnöke is.
„Én csak olyan feladatot adok délutánra, amit órán már gyakoroltunk. És nem sokat, hiszen a gyerekek épp eléggé leterheltek. Viszont van mindig szorgalmi, ami elgondolkodtatóbb, és aminek a megoldását kis ötösökkel jutalmazom. És mivel tíz kis ötösért adok egy nagyot, szívesen megcsinálják ezeket. Persze főként év elején, mert ahogy haladunk a tanévben, már fáradnak… aztán év végén újra „ráállnak” ezekre, mert olyankor tudnak még javítani a jegyükön.”
A tanárnő megerősíti, hogy a könyvek szerzői olykor furcsán fogalmaznak: „Van, amit nekem is többször el kell olvasnom a feladatot, hogy értsem, mit szeretnének, és igen, előfordul olyan is, hogy hibás a feladvány. Vagyis nincs is jó megoldása.”
Gyöngyvér szerint már alsóban nehezedik annyira a tananyag, hogy a szülők nem mindig tudnak segíteni, és nemcsak matekból jellemző ez. Amiért az idő múlása is felelős; az évekkel kopik a tudásunk. Persze pedagógusa is válogatja, hogy milyen a követelményszint, hiszen valamennyi szabadságuk van a tananyag átadásában. Mint a tanárnő elmondja, a matematika tekintetében nem beszélhetünk arról, hogy általánosan egyre nehezebb lenne a tanulnivaló, inkább csak átcsoportosítások történtek.
Igaz, ez is okozhat gondot helyenként. „Az új Nemzeti alaptantervben helyenként három óra anyagát zsúfolták egy órába, úgy, hogy még végiggondolni is nehéz a feladatokat, nemhogy elvégezni. És vannak olyan témakörök, amiket beraktak ötödik-hatodikra – például: egyenletek mérlegelvvel, algebrai kifejezések -, pedig akkor még „nem áll rá az agyuk” ezekre a gyerekeknek, a többség számára túl elvont témakörök. Inkább több olyan feladatra lenne szükség, amelyik gondolkodni tanít, ami a logikát fejleszti, ilyenek például a bizonyítások. Én szerencsés vagyok, mert nálunk van matektagozat, ők kapnak plusz egy órát, így beleférek az évbe a tananyaggal, különben nem biztos, hogy sikerülne mindent megoldani...”
Kapcsolódó cikkek
