Kamasz

Ilyen nagy már az egykori botrányhős, Anna Nicole Smith lánya

Dannielynn mindössze öt hónapos kisbaba volt, amikor édesanyja tragikusan fiatalon elhunyt. Sokáig arról is a bíróságon csatároztak, hogy ki az édesapja. Ma már nyugodt életet élhet a kamasz.
2023. Május 19.
Anna Nicole Smith

A napokban debütált a Netflixen az Anna Nicole Smith életét feldolgozó dokumentumfilm, amiben soha nem látott felvételeket mutatnak be a tragikusan fiatalon elhunyt nő életéből

Anna Nicole Smith sikeres modell volt a ’90-es években. Többször szerepelt a Playboy magazinban, és a Guess márka egyik arca volt. Mégsem erről vált igazán híressé, hanem arról, hogy feleségül ment J. Howard Marshall milliárdos olajmágnáshoz. A házasság 14 hónapig tartott, mivel a 90 éves férfi 1995-ben meghalt.

Anna Nicole ezután sokáig csatározott az elhunyt férje családjával az örökség miatt. És más-más férfiak mellett kereste a boldogságot. Közben igyekezett gondoskodni 1986-ban született fiáról, Daniel Wayne Smith-ről. Csakhogy mire a fiú kamasz lett, kicsit sem viselte jól a folyamatos szereplést.  2006 szeptember 10-én, az akkor 20 éves Daniel meglátogatta anyját a kórházban, aki három nappal korábban adott életet kislányának. A híresség fia a szobában lett rosszul, és a orvosok hiába próbálkoztak nem sikerült megmenteniük. Daniel halálát metadon és antidepresszánsok túladagolása okozta. 

Anna_Nicole_Smith és a fia

Anna Nicole Smith és a fia (fotó: Netflix)

Az öt hónapos árva

Néhány nappal kislánya Dannielynn, születése után Anna Nicole a saját weboldalán jelentette be, hogy a gyermek apja Howard K. Stern ügyvéd, aki akkori élettársa volt. A modell soha nem volt képes kiheverni első gyermekének halálát. Öt hónappal azután, hogy fia meghalt, a 39 éves nő drogtúladagolás következtében elhunyt. Dannielynn ekkor mindössze öt hónapos volt.  Anna Nicole halála után, hatalmas háború indult a kislány gyámsága miatt. Hiába állította a nő korábban, hogy ügyvéd párja a gyerek apja, még a halála előtt küldött egy üzenetet Larry Birkhead fotósnak, amelyben azt állította, hogy Dannielynn igazából az ő lánya. Erről az SMS-ről pedig a sajtó is értesült. 

2007-ben egy DNS teszt vetett véget az ügynek, amely bebizonyította, hogy Birkhead a kislány apja. Talán hihetetlennek tűnik, de a csatározás után a két férfi nem ellenségként vált el egymástól. Stern ma is tartja a kapcsolatot Anna Nicole lányával és annak vér szerinti apjával. “Sokszor ad nekünk tanácsot, vagy csak egyszerűen felkeres minket. Talán ez egyeseknek furcsának tűnhet, de számunkra ő egy támogató, jó barát”- mondta az E! News riporterének Birkhead  Dannielynn ma már 16 éves. Évente egy-két nyilvános eseményen jelenik meg az édesapjával, és kísértetiesen hasonlít néhai édesanyjára…

Nézd meg galériánkban, milyen nagy lett Dannielynn!

Dannielynn és Larry Birkhead
5 fotó megtekintése
Dannielynn és Larry Birkhead

Ilyen nagy már az egykori botrányhős, Anna Nicole Smith lánya

Dannielynn és Larry Birkhead
Dannielynn és Larry Birkhead
Dannielynn Birkhead
Dannielynn és Larry Birkhead
Dannielynn és Larry Birkhead
Fotó megosztása:

Kiemelt kép: Netflix