Kamasz

Iskolás gyerekek segítettek kimenteni egy fuldokló férfit Orfűn, a Pécsi-tavon

A Pécsi-tavon sárkányhajózó gyerekek segítettek a vízbe esett férfinak.
2023. Szeptember 12.
sárkányhajó
(A kép illusztráció. Kép forrása: Getty Images)

A férfi szombaton egy csónakról esett bele a tóba, lába pedig beleakadt egy súlyba, amivel a hajót akarta kikötni. Ezért nem tudott feljönni a víz alól, folyamatosan lemerült, számolt be róla a Tények alapján a hvg.hu.

Egy nő a partról vette észre a vízbe esett férfi kapálózását, és azonnal segítségért kezdett kiabálni. Ezt hallották meg azok az iskolások is, akik éppen a tavon sárkányhajóztak. A gyerekek gyorsan a férfihez eveztek, ők vitték ki a partra.

 

“Mi kormányoztunk a kollegámmal, Szász Szabolcs sporttárssal. A gyerekek pedig eveztek teljes erőből. Amikor odaértünk, akkor két oldalról közelítettük meg a fuldoklót, aki egyből bele tudott kapaszkodni mind a két hajóba, aztán mi kivittük a partra, úgyhogy szerencsésen végződött az eset” – mondta el a Tényeknek az egyik sárkányhajós kapitány, Békés Attila.

 

 

A műsor beszámolóját itt lehet megnézni: