Kamasz

Lánya nélkül nem tudta volna lefutni a maratont

Be akarta bizonyítani a gyerekeinek, hogy nem adja fel a célját. Mégis majdnem így történt, de ekkor lánya sietett a segítségére.
2023. Szeptember 26.
Anya-lánya futás
Kép: pillanatkép / Karla Carlston and Emilee Roberts / Instagram

Amikor Courtney Rich idén szeptemberben elindult, hogy lefussa második maratonját, a kétgyermekes anyuka azt szerette volna, hogyha gyerekei “azt látnák, hogy anya nem adja fel a nagy célját”, ahogy fogalmazott a Good Morning America-nak.

„Azt akartam, hogy lássák, ahogy lefutom a maratont. Gyakran mondom a gyerekeimnek, amikor nehéz helyzetben vannak, hogy csak adjátok meg a legjobbat, és ez a legjobb minden nap egy kicsit jobb lesz” – mondta az édesanya.

De a szeptember 9-én Salt Lake Cityben megrendezett maraton vége felé a 40 éves versenyző elkezdett küszködni, és rájött, hogy nem fogja elérni a rekordidőt, amit megcélzott.

„A lábaim egyszerűen elfáradtak. Éreztem, hogy lelassulok” – emlékezett vissza Rich. “A 24. mérföldnél ránéztem az órámra, és ekkor felhívtam a férjemet, és sírva fakadtam.” Röviddel ezután Rich lánya, Avery odarohant anyjához, megfogta a kezét és a maraton utolsó szakaszát vele együtt futotta végig, addig, amíg el nem érték a célvonalat.

„A bal szemem sarkából láttam őt, ahogy fut felém. Egy hatalmas mosoly ült ki az arcomra. Kinyújtottam a kezem, ő megragadta, és hirtelen a lábam, ami fájt, és a testem nehézsége könnyebbnek tűnt. Kéz a kézben futottunk a célba.”

A váratlan és szívmelengető pillanatot Rich sógornője rögzítette kamerával, amit később az anya megosztott az Instagramon, ahol gyorsan több mint 1,2 millió megtekintést ért el.

„Ez egy tökéletes példa arra, hogy egy apró dolog, milyen hatással tud lenni más emberre. Soha ne söpörd félre, hogy kedves, együttérző legyél másokkal, mert sosem tudhatod, milyen hatással lesz ez a másik emberre” – mondta az édesanya, aki büszke a lányára.