Kamaszkorunkban komoly munkába kerül, hogy önazonosan kezdhessük élni az életünket, és a környezetünkkel is rendeződhessen a kapcsolatunk. Az örökbefogadott gyermekek esetében a veszteség, az elutasítottság érzése, olykor kontrollproblémák nehezítik a helyzetet.
Ma már létezik olyan támogató csoport, amely kifejezetten örökbefogadott kamaszoknak szól. Egyik vezetője, Földy-Molnár Lilla mentálhigiénés segítő, gyászcsoportvezető mesél közös munkájukról.
Helyünk a világban
– A Mózeskosár Egyesület keretében, Székely Zsuzsanna pszichológussal együtt vezetjük az identitásműhelyt, amelyben művészetterápiás eszközökkel és személyközpontú megközelítéssel dolgozunk. Játékos, kreatív feladatokkal motiváljuk a fiatalokat beszélgetésre, például egy-egy kép segítségével meglepően mély érzéseket, tapasztalatokat tudnak így feltárni.
Földy-Molnár Lilla Fotó: magánarchívum
A csoportba olyan fiatalok jelentkezését fogadják, akik örökbefogadott kamaszok, de ezen túl nincsenek komolyabb pszichés problémáik. Ha úgy ítélik meg a bemutatkozásuk alapján, hogy neurotikus tüneteik, komplikált gyászuk van vagy súlyos, akut krízishelyzet áll fenn a családban, inkább megfelelő szakembert, pszichoterápiát ajánlanak. – Kamasznak lenni önmagában nem könnyű, hiszen serdülőkorban minden fiatal egy úgynevezett normatív krízisen megy át: szükségszerű, hogy eltávolodnak a szüleiktől, hogy meg tudják találni, fogalmazni a saját önálló identitásukat. Kik is ők valójában, mi az ő céljuk, merre akarnak tovább menni, hol a helyük a világban… – sorolja Földy-Molnár Lilla. – Örökbefogadott kamasznak lenni még nehezebb, hiszen ők ilyenkor értik meg igazi mélységében azt, hogy mit jelent az, hogy őket nem a vér szerinti, genetikailag hozzájuk hasonló szüleik nevelik. Emiatt nehezebb maguk előtt látni a jövőt: „vajon milyen felnőtt leszek én?” Számos tévhit, félelem élhet bennük, amihez még társulhatnak tanulási és magatartási problémák, a helyzetük miatt őket ért iskolai, kortárs beszólások, csúfolódások. Több közöttük a cigány származású, sajnos emiatt is szereznek sérelmeket, amiket nem könnyű kezelni – fűzi hozzá a szakember.
Két-két szülő
Az örökbefogadó szülők talán legfontosabb feladata, hogy tisztelettel beszéljenek a gyermekük szülőanyjáról. – Nem hiszem, hogy van olyan anya, aki könnyen lemond gyermeke felneveléséről. Sokszor igenis bölcs és felelősségteljes döntés ez.
Nagyon fontos, hogy az örökbefogadott gyerekek ne érezzék úgy, hogy „eldobták”, őket. Az elutasítottság érzése sajnos elkerülhetetlenül jelen van, időről-időre visszatér az örökbefogadottak életében. – A szülők ezen sokat alakíthatnak azzal, ha tisztelettel beszélnek a vér szerinti szülőkről.
Örökbefogadott kamaszok jellemző kérdései:
- Ki vagyok én valójában?
- Honnan jöttem, mennyire hiteles az a család, környezet, felnőttvilág, ami körülvesz?
- Miért történt ez velem? Miért nem a vér szerinti szüleim nevelnek, mint általában az emberek többségét?
- Hogy néz ki, milyen a szülőanyám? Hasonlítok rá? Vannak vér szerinti testvéreim? Azok milyenek, milyen az életük? Mi lett volna, ha vele/velük maradok?
- Kire hasonlítok?
- Vajon találkozom egyszer a vér szerinti anyámmal, milyen lesz ez a találkozás? Nem fogja ez megbántani az örökbefogadó szüleimet?
- Lehet egyszerre két anyám?
- Hova tartok? Milyen életem lesz?
Ma már minden örökbefogadó szülő tudja, hogy a gyerekek helyzetét nem lehet titkolni előttük, de ugyanilyen fontos, hogy a vér szerinti családjukról is meséljenek nekik, legalábbis amit tudnak róluk. – Nagyon jó eszköz erre az élettörténeti könyv, ami tulajdonképpen egy munkafüzet, és a gyermek kérdéseinek megfelelően, életkoruk előrehaladtával alakítható, bővíthető. A cél az, hogy pozitív elfogadással beépítsék az élettörténeti narratívájukba a származásukat. Ezt a munkát egészen kiskoruktól el kell kezdeni – hangsúlyozza Lilla.
Léteznek olyan események, támogató csoportok, amelyek ilyen kamaszok szüleinek szólnak. – Magyarul sajnos még nem elérhető, de angolul bőven van szakirodalom is.
Ami magukat a kamaszokat illeti, náluk lényeges, hogy elfogadják: ők két család gyermekei, és ezt ne szégyenként, hanem lehetőségként éljék meg. – A kortárs sorstárs támogató csoport azt is láthatóvá teszi, hogy nincsenek egyedül, vannak mások is hozzájuk hasonló problémákkal, kérdésekkel. Ez önmagában is énerősítő hatású.
A tíz-tizennégy éveseknél az indulat- és konfliktuskezelés is komoly feladat: ők még nagyon forrongóak, érzelmeiket verbálisan nehezen tudják kifejezni. – Tizenhat-tizennyolc éves korra azonban megbékélhetnek összetett családi hátterükkel. Ekkor kerülhet előtérbe a származáskutatás kérdése és a ’hogyan tovább’ kérdése – veszi sorra a felmerülő szempontokat a csoportvezető.
Az örökbefogadott gyerekek nehezebben viselik a kívülről érkező kritikákat, mert ezek felerősíthetik az elutasítottság érzését. Ráadásul az örökbefogadottak egy része kora gyerekkorában már volt veszélyben, akár életveszélyben is, így sokkal kisebb a stressztűrő képességük, mint a kilenc hónapon keresztül várt, csecsemőkorban harmonikus családi háttérrel rendelkező kortársaiknak.
Kellettek – csak másként
A társadalomban élnek tévhitek ezekkel a gyerekekkel kapcsolatban. A legfontosabb talán az, hogy ők „nem kellettek”. – Ezt helyre kell tenni a közgondolkodásban, mert nagyon romboló az örökbefogadott gyerekek számára. Ugyanis róluk általában nem mondanak le könnyen a vér szerinti szüleik, az örökbe adásuk mögött igen bonyolult és nehéz élethelyzetek vannak. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy őket kifejezetten akarták, hiszen sok-sok éven keresztül várták az örökbefogadó szüleik. Ők ezért nem sajnálatra méltók, sőt, kifejezetten különleges az életük, helyük, szerepük: két egészen különböző világot kötnek össze, hiszen az örökbe adó és örökbefogadó családok sokszor egymástól társadalmilag óriási távolságban élnek egymástól.
Az örökbefogadott gyerekek, kamaszok ugyanolyan dolgokat tartanak fontosnak az életükben, amit általában a fiatalok: sportot, zenét, művészeteket, hobbikat, barátokat, szerelmeket. És persze az örökbefogadó és a vér szerinti családjukat. – Mint minden normális kamasz, lázadnak a szüleik ellen, és – bár nem mutatják – nagyon fontos számukra a szüleik szeretete. Mivel nekik nemcsak egy szülőpárjuk, hanem kettő is van, nekik fontos mindkettő.
Kapcsolódó cikkek
