Egy kisbaba érkezése minden családba hatalmas változást hoz, ezt azonban nem mindenki viseli jól. A szóban forgó amerikai házaspár úgy érezte, nem tud megbirkózni azokkal a feladatokkal, amik a kislányuk születése után szakadt a nyakukba.
Nem láttak más kiutat a szorongató helyzetből, mint azt, hogy lemondjanak a lányukról és örökbe adják, ahogy fogalmaztak, saját maguk és a gyermekük boldogságának érdekében.
Az újdonsült szülők legfőbb indoka, amiért így döntöttek, az az, hogy nem tudnak eleget dolgozni a baba érkezése óta, ami rettenetesen zavarja mindkettőjüket.
„Egyre boldogtalanabbak vagyunk”
Catherine, a 33 éves anyuka a férje elmondása szerint egyre szomorúbb volt, miután anyává vált. Szinte a szülés napjáig dolgozott, majd a kicsi világra jöttét követően két héttel vissza is tért a munkahelyére, ahol viszont nem érezte jól magát. „A legboldogtalanabb akkor volt, amikor a lányunkra kellett vigyáznia” – ecsetelte az apuka, akire szintén átragadt az asszony lehangoltsága. „Egyszerűen nem tudott a lányunkra hangolódni, nem volt kedve sem megpuszilni, sem megölelgetni őt. Még az sem hatotta meg, ha a baba sírt valamiért” – folytatta a férfi egy internetes oldalon panaszkodva.
Túl sok volt nekik a szülőség
Mindössze három hónap után az anyuka és az apuka rájött arra, hogy túl nagy falat nekik a szülőség, az életük pedig túlzottan kaotikussá vált a lányuk születését követően. A feleség reggel korán elindult a munkába, akkor még pár óráig az apuka volt a picivel, majd megérkezett a nagymama, hogy a férfi is dolgozhasson.
A munkaidő lejártával ismét az anyukán lett volna a sor, de ő egyszerűen nem tudott mit kezdeni a kislánnyal.
Úgy döntöttek, hogy örökbe adják a kisbabájukat, mert szerintük akadályozta őket a karrierépítésben. Szerencsére nem idegenekhez került a baba, a nagymama ugyanis a hajmeresztő ötlet hallattán azonnal vállalta, hogy hivatalosan is gondjaiba veszi a kisunokáját.
A férfi úgy érvelt, hogy ha megtartanák a gyereküket, arra rámenne a kapcsolatuk és a munkahelyi előmenetelük, amit mindenképp szeretnének elkerülni. „A lányom nélkül tudok élni, de a feleségem nélkül nem” – próbált magyarázkodni, az indoklás azonban nem győzte meg a méltatlankodó kommentelőket…
Nyitókép: Getty Images – LindaYolanda, Forrás: Via