
örökbe fogadás


8 hónapos volt a legidősebb kórházban ragadt csecsemő
Felgyorsította a kormány a kórházban hagyott babák örökbe adását, egy részük élete megoldódott. De mi van azokkal a csecsemőkkel, akiknek nem tudtak családot találni?
Az első anyák napja – kórházban
Az SOS Gyermekfalvak fél éven át követte, mi lett azokkal a csecsemőkkel, akik kórházban maradtak megszületésük után.
Rekordszámú csecsemőt fogadtak örökbe 2024-ben Magyarországon
A tavalyi év statisztikai adatai szerint közel 1300 gyermek örökbefogadását engedélyezték 2024-ben, ami az elmúlt évtized legmagasabb száma.
Örökbe adták a babájukat, mert nem tudtak tőle dolgozni
A házaspár úgy döntött, hogy lemond a mindössze 3 hónapos babáról, hogy lelkifurdalás nélkül építhesse a karrierjét. Az is megvan, kihez kerül.
Nem árulja el egy anya senkinek, melyik gyerekét fogadta örökbe
Nem akarja, hogy másképp bánjanak az örökbefogadott gyerekével, ezért még a családjának sem árulja el, melyik gyereke nem vér szerinti.
40 év után találta meg igazi anyukáját az örökbe adott lány
Az édesanya 15 évesen esett teherbe, így a szülés után mások döntötték el helyette, mi legyen a kislány sorsa. Így adták örökbe a babát.
Talált egy kisbabát az inkubátorban, örökbe fogadta
A tűzoltó egy rózsaszín takaróba csomagolt kislányt talált a babamentő inkubátorban. Feleségével már egy évtizede szerettek volna kisbabát, úgy döntöttek örökbe fogadják.
Tóth Gabiék családjuk bővítésén gondolkoznak
Bár nehéz hónapok állnak mögöttük, de minden nehézség ellenére családjuk bővítésén gondolkodnak.
20 éve szerette volna megtalálni anyját, kiderült, hogy kollégák
A férfi mindig is tudta, hogy szülei örökbe fogadták. Hosszú időn át kereste biológiai anyját, amikor kiderült, hogy ugyanabban a kórházban dolgoznak.
30 éve örökbe adott kislányt keresnek a testvérei
Születésekor Valentinának nevezték el, de ma minden bizonnyal valamilyen más keresztnévvel él.
Örökbe fogadott egy kisfiút, kiderült, hogy igazából is ő az anyukája
Sosem gondolta, hogy így fogja viszont látni egykor elvesztett kisfiát.
Szerető családra talált a kisfiú, akit senki nem akart örökbe fogadni
A 10 éves Andrew végre otthonra talált: egészen kicsi volt, amikor elvették a szüleitől őt és három testvérét, akiket időközben már örökbe fogadtak. Végre eljött az ő nagy napja is!