Család

Rekordszámú csecsemőt fogadtak örökbe 2024-ben Magyarországon

A tavalyi év statisztikai adatai szerint közel 1300 gyermek örökbefogadását engedélyezték 2024-ben, ami az elmúlt évtized legmagasabb száma.
Fotó: Getty Images

Illusztráció: Getty Images

Módosították az örökbefogadás menetét

A közelmúltban több ponton is egyszerűsítették Magyarországon az örökbefogadás menetét, aminek eredménye már a számokban is megmutatkozik. 2024. július 1-től, ha egy, a kórházban hagyott csecsemőért 6 héten belül nem jelentkezik sem az édesanyja, sem más hozzátartozója, a baba szülői hozzájárulás nélkül automatikusan örökbefogadhatóvá válik – az örökbefogadási eljárás máris indulhat, így a magára hagyott kisbaba titkosított örökbefogadás útján hamarabb szerető családra lelhet. A korábbi szabályozás miatt a babák akár egyéves korukig is a rendszerben maradtak.

Nőtt az örökbefogadott gyerekek száma

A módosítás eredménye már a KSH által kiadott statisztikában is érzékelhető. 2017 és 2019 között 1000 körül volt az engedélyezett örökbefogadások száma, ami a covid berobbanása után, 2020-21-ben kicsit csökkent, majd 2022-ben ismét megugrott. Abban az évben 1254, 2023-ban 1229, tavaly, 2024-ben 1291 gyermek került családba.

Ebből 316 volt a csecsemő, ami szintén kiemelkedő. 2014 óta ez a szám még sosem emelkedett 300 fölé. 2020-ban 183, 2021-ben 213, 2022-ben 286, 2023-ban pedig 262 egy évnél fiatalabb gyermeket adtak örökbe.

Az örökbefogadók kevesebben lettek

A kormány 2024. december 20-án jelentette be, hogy a területi egyenlőtlenségek megszüntetése érdekében és a különböző listák elkerülése végett újabb örökbefogadási változás lép érvénybe, melynek értelmében egyetlen országos lista és egyetlen szint jöhet létre az országos örökbefogadás elősegítésére Magyarországon. A törvénymódosítás lehetővé teszi, hogy országos szinten egyforma esélyekkel induljanak az örökbefogadásra alkalmas szülők.

Eközben az alkalmasnak nyilvánított házaspárok és egyedülállók száma a nyilvántartás szerint jelentősen csökkent a korábbi évekhez képest. Utoljára 2014-ben volt ilyen alacsony a szám, ami 2024. év végén 1902 főt (a házasok egy főként számolva) jelent. Viszonyításképp 2017 és 2023 között ez a szám 3000-hez közeli vagy a feletti volt.

Az örökbefogadás feltétele, hogy az örökbefogadónak (vagy az örökbefogadó házaspár legalább egy tagjának) be kell töltenie a 25. életévét (a nagykorúság alapfeltétel), cselekvőképesnek, továbbá pszichésen és anyagilag is képesnek kell lennie megteremteni a megfelelő körülményeket a gyerek felnevelésére. A magyar örökbefogadás törvények szerint az örökbefogadó szülő és a gyermek életkora között minimum 16, maximum 45 év (3 évesnél idősebb gyerek esetén 50 év) lehet. A gyakorlatban 40 év fölötti párok ritkán kaphatnak csecsemőt, a legkisebb gyermekeket a nagy túljelentkezés miatt jellemzően fiatalabb pároknál helyezik el.

Még mindig sok az örökbe fogadható gyerek: több mint kétezren várnak

Habár a módosítás gyorsította a csecsemők örökbefogadásának menetét, a rendszerben lévő gyerekek száma így is nő. A 2024. december 31.-i adatok szerint 2095 gyerek vár örökbefogadásra, ami 2015 óta először emelkedett 2000 fölé. A nyilvántartás szerint ebből 540 fő fogyatékos vagy tartósan beteg gyerek van és a teljes létszámból 604-en 10 év felettiek, akiknek már igencsak nehéz családot találni.