Gyerek

40 év után találta meg igazi anyukáját az örökbe adott lány

Az édesanya 15 évesen esett teherbe, így a szülés után mások döntötték el helyette, mi legyen a kislány sorsa. Így adták örökbe a babát.
2024. Január 19.
anya és lánya fogja egymás kezét

Negyven hosszú évet kellett várnia Annának arra, hogy a kamaszként világra hozott, majd Firenzébe örökbe adott lányát újra láthassa. A nagy találkozásra az olasz törvények lehetőséget adnak, ha a gyermek szeretné megismerni vér szerinti szüleit.

A nagypapa nem nézte jó szemmel a várandósságot

Valentina teljes szívéből vágyott arra, hogy láthassa az igazi anyukáját, akit már kislányként is szeretett volna megkeresni. Mint megtudta, a nagypapája nagyon rosszul fogadta a hírt, hogy az édesanyja tiniként várandós lett vele, ezért a nagymamája és az ő egyik, ápolónőként dolgozó barátnője segítettek Annának egy firenzei anyaotthonba költözni, ahol nyugodt körülmények között fejezhette be a várandósságot és adhatott életet a kislányának.

A szülés után Anna visszatért a szülővárosába, de amikor nagykorú lett, a Firenzei Konzervatóriumban folytatta a tanulmányait, vagyis egy városban élt a kislányával, akiről semmilyen információval nem rendelkezett. Valentina, aki szerető családba került, 2014-ben már próbálta felvenni a kapcsolatot Annával, akkor azonban falakba ütközött: nem tudott meg semmi konkrétumot arról, ki hozta őt világra, a reményt azonban továbbra sem adta fel.

Tíz évvel később, mikor már maga is édesanya lett (vagyis Annának unokája született), újra keresni kezdte az anyukáját, és ezúttal sikerrel járt: „Amikor végre egymásra találtunk, az első perctől kezdve éreztük, hogy összetartozunk” – mesélte Anna az olasz lapoknak. „Ha egy szülő, aki korábban örökbe adta a gyerekét, 30-40 év után mégis találkozhat vele, csak hálás lehet annak a családnak, aki felnevelte a babát. Leírhatatlan, amit most érzek” – folytatta Valentina vér szerinti anyukája.

„Akármilyen boldogan nő fel egy örökbe adott gyerek, eljön az életében az a pont, hogy szeretné megismerni az igazi szüleit, vagy legalább az édesanyját. A mi találkozásunk segít abban, hogy amennyire lehet, begyógyítsuk az elszakadás miatti lelki sebeket” – tette hozzá Valentina, aki sosem adta fel a reményt, hogy egy napon újra láthatja majd az anyukáját.

Nyitókép: Getty Images