Gyerek

Örökbe fogadott egy kisfiút, kiderült, hogy igazából is ő az anyukája

Sosem gondolta, hogy így fogja viszont látni egykor elvesztett kisfiát.
2022. Szeptember 27.
Anya-fia szeretik egymást
Örökbe fogadott egy kisfiút, kiderült, hogy igazából is ő az anyukája

Ezzel az anyukával megtörtént, amitől minden szülő retteg: a mindössze 3 éves kisfiának, Bernardnak rejtélyes módon veszett nyoma az óvodából, ám csodával határos módon 10 évvel később mégis keresztezték egymást az útjaik és azóta elválaszthatatlanok!

Gabriela Suarez kisfiát egy ismeretlen nő vitte magával, kihasználva azt a nagy sürgés-forgást, ami az óvodákban reggelente lenni szokott a gyerekek érkezését követően. Mint kiderült, a gyermekrablást elkövető asszony a saját házában nevelgette Gabriela kisfiát, az otthonuktól nem is olyan távol. Az anyuka sosem tudott beletörődni a veszteségbe, és a szíve mélyén mindig is reménykedett benne, hogy egy napon újra magához ölelheti gyermekét, akit 3 évesen látott utoljára.

Hogy pótolja az elveszített gyermek után maradt űrt, nehéz sorsú gyerekeken próbált segíteni önkéntesként, és több olyan szervezethez is csatlakozott, amelynek munkatársai gyermekrablási ügyek megoldásán dolgoztak. Így találkozott egy szegény gyermekeket támogató intézményben egy kiskamasszal, akit azonnal a szívébe zárt és férjével együtt elindították az örökbe fogadási procedúrát, hogy a tini jobb körülmények között nevelkedhessen.

Apa anya gyerek szív formájú követ fog

Gabriela nem hitt a fülének, mikor meghallotta az altatódalt az örökbe fogadott kisfiú szájából

Miután többször is találkoztak, Gabriela külső és belső hasonlóságokat is felfedezni vélt elrabolt gyermekével, amit még inkább megerősített egy régi-régi altatódal, aminek szövegét az anyuka találta ki, ám ismerte a fiú is, aki akkor a Tomás nevet viselte. Gabriela rengetegszer énekelte ezt annak idején a kisfiának, ezért férjével úgy döntöttek, hogy ha van rá lehetőség, kérvényezik egy DNS-vizsgálat elvégzését. 

Az engedélyt megkapták, az eredmény láttán pedig földöntúli boldogságot éreztek: kiderült, hogy rokoni szálak fűzik össze őket, vagyis a fiú, akit örökbe fogadtak, nem más, mint régen elvesztett gyermekük, Bernard! Bár a gyermekrablást követően a rendőrség minden követ megmozgatott, sosem derült ki, ki követte el a szörnyű tettet, a fiúnak köszönhetően azonban sikerült felgöngyölíteni az ügyet és a bűnös megkapta méltó büntetését.

(Fotó: Getty Images)