Kutyalánctól megfulladt kisfiú, gyermekotthonban megerőszakolt kislány, forró vízben fürdetett csecsemő, csomagtartóban megtalált gyermek… elképesztő tragédiák sora történt a közelmúltban gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekekkel, miközben tudjuk, hogy rengeteg elhivatott nevelőszülő és egyéb szakember is dolgozik értük. Máskor mintha épp ellenkező irányban történnének túlkapások: az embertelenséget is felvető módon visznek el gyerekeket gondozóiktól. Vajon megelőzhető a tragikus eseteknek, érzelmi sérüléseknek legalább egy része rendszerszinten, vagy az egyéni képzetlenség, leterheltség, ne adj isten érzéketlenség miatt mindig is lesznek olyan kicsik, akiket ugyan azért emelnek ki a családjukból, hogy megvédjék őket, de a rendszerben csak még nagyobb bántások várnak rájuk; akár életüket veszthetik?
Sorozatunkban igyekszünk minél több érintettel beszélni a témáról egy, a gyerekekre nézve biztonságosabb jövő reményében.
A házaspár most öt gyereket nevel. A kezdetektől velük van a tizenkét éves Áron és a tizenhárom éves Balázs. néhány éve csatlakozott hozzájuk az értelmi sérült testvérpár, Lilla és Gábor, akik kisiskolások. És most már velük él egy kilenc hónapos baba is, aki épp fogzik, ezért Ági néhány napja éjszakázik mellette. Ő már túl van az első örökbefogadási tárgyaláson, hamarosan új, végleges családjához kerül. “Először Bács-Kiskun megyében keresnek neki helyet. Ha itt nincs megfelelő család, jön az országos lista, aztán esetleg külföld… de ő hamar „el fog kelni”: gyönyörűségesen szép, dús fekete hajú, egészséges, tökéletes baba” – mosolyog Ági.
“Amikor szólnak, hogy mennem kell valakiért, ugyanúgy készülök, mint egy szülő – azzal a különbséggel, hogy neki kilenc hónapja van felkészülni, nekem meg másfél napom. Vásárolok, takarítok… És persze aztán elindul az élettörténet napló. Fontos, hogy mindenről legyen kép, történet, emlék, hogy később a gyerek tudja: innen indult” – meséli Ági, akinek az elmúlt tizenhárom évben tizenöt csecsemője volt, mindegyiküket legféltettebb kincseként gondozta, amíg náluk voltak. “Örülök is, meg nem is. Nehéz, hiszen én altattam, velem kelt, én ébredtem hozzá éjjel, minden rezdülését ismerem. De boldog is vagyok, mert hiszek abban, hogy minden gyereknek jár, hogy valakinek ő legyen az első, és legfontosabb. És ő az lesz”. Ilyenkor azért Ági – akit gyerekei anyának vagy “kis drágámnak” hívnak – jó két hétig nem találja a helyét az átadás után.
A nevelőszülő az örökbe fogadó felkészítésében is segít
Amikor egy babáról lemondanak, és örökbe adhatóvá válik, a leendő szülők először az örökbe adási tanácsadó szobájában találkoznak vele. Ezután egy napjuk van eldönteni, folytatják-e procedúrát. Ha igen, kijárnak Ágiékhoz egy hónapig, megismerik a babát a saját környezetében. “Én mindig behívom őket, egyenek velünk. Minden szülőre a legjobb barátként tekintek, megalapozom a későbbi jó kapcsolatot a családdal, a gyerekkel. Mindegyikükről tudok mindent máig, állandó a kapcsolat”. Gyakran kérnek tőle tanácsot, mi hogyan jó a gyereknek, hiszen az elején ő az, aki ismeri a kicsik legapróbb rezdüléseit is.
Persze olyan is volt, hogy neki kellett kicsit rápirítani az egy hónapos időszak alatt motoros fesztivál miatt távol maradó leendő szülőkre. “Figyeljetek, mondtam nekik, én a legfontosabb kincsemet adom nektek, legyetek vele, legyetek ott, amikor lehunyja a szemét, és amikor kinyitja, játsszatok vele, etessétek meg… Mostantól nincs „ti ketten”, csak „ti hárman” létezik. Hálásak voltak az útmutatásért. Minden örökbe adásom zökkenőmentes is volt” – meséli, hozzátéve, hogy sokan elfelejtik, hogy a nevelőszülői munka része a leendő szülők felkészítése, ahogyan a többi gyereké is, hiszen általában ők is rajonganak a legkisebbért.
Sokféle kimenetel
Egészen más a helyzet a két kiskamasszal, akik gyakorlatilag születésüktől fogva Ágiékkal vannak: a szüleik nem mondtak le róluk, de egyelőre nem is tudják nevelni őket. Minden hónap első és harmadik szombatján találkoznak a kecskeméti kapcsolattartó teremben: mindig megköszönik nekik, hogy eljöttek. “Érdekesség, hogy lassanként ők is a család részévé váltak: anyának szólítjuk őket mi is, a lányommal együtt”. A nevelőszülői lét sokszínűségét mutatja, hogy a család arra is felkészült, hogy a két fiú esetleg már csak akkor költözik el tőlük, ha megnősülnek – Ági azt mondja, ők ezzel a helyzettel is megbékéltek. A kimenet mindig sokféle: van, akit örökbe adnak, más a vér szerinti szüleihez kerül vissza, és akad, aki nagykorúságig a rendszerben, így náluk marad.
Igen, szerencsére előfordul, hogy a vér szerinti szülőnek sikerül rendezni az életét, és képes magához venni a gyereket, míg máskor egy rokon – például egy nagymama – jelentkezik, és kezébe veszi a dolgokat. Ági ilyenkor is simulékonyan áll a helyzethez, két sikeres “hazagondozást” is végigcsinált már. Sajnos persze negatív példa is akad: volt, hogy a kislányért még egészen pici korában jelentkeztek a szülők, aztán néhány hét elteltével a gyerek újra a nevelőszülőknél kötött ki.
Folyamatos tanulás
“Sokszor előfordul, hogy mélyen alultáplált gyerek érkezik, akár négy-öt felülfertőzéssel. Amikor egy ilyen testvérpár hozzám került, hamar észrevettem, hogy velük valami nem stimmel, aztán megerősítést nyert a súlyos alultápláltsággal összefüggő értelmi fogyatékosság ténye. Magamban kellett azt helyre raknom, hogy míg a többi gyerekem szavalóversenyeket nyer és gyönyörűen énekel, ők csak kis létszámú osztályban tudják megkezdeni a tanulmányaikat. De onnan, ahonnan indulnak, így is nagyot fejlődtek” – meséli.
Bár Ági a maga tizenhárom év tapasztalatával veteránnak számít a pályán, máig eljár az összes nevelőszülőknek tartott tanfolyamra, csak a múlt évben tizenvalahány programon vett részt. “Ezeknek a lényege főként az, hogy felismerjük, ha baj van, és tudjuk, mit kell tenni, illetve tudjuk, hogyan segíthetünk a különféle hátterű gyerekeknek. A megfelelő tudással felvértezve a legnehezebb eseteket is könnyebb kezelni. Volt olyan gyerekem, akit bántottak, abuzáltak. Ő például felsírt éjszakánként, nagyon sok támogatást igényelt. Nyolcévesen adták örökbe, és a visszajelzések szerint már rendben van – amennyire ilyesmi után rendben lehet lenni” – mondja Ági, aki szerint óriási hibát követ el az, aki ezen a pályán nem képezi magát folyamatosan.
“Az én anyukám nem gonosz”
Ezen a ponton természetesen szóba kerülnek az elmúlt hónapok tragikus, nevelőszülői mulasztáshoz kapcsolódó esetei is: forrázás, csomagtartóban napokig hurcolt holttest, fulladás… Ági természetesen nem lát bele ezekbe az esetekbe, de a kollégákkal a szokásos, SOS Gyermekfalvak által szervezett havi nevelőszülői zsíroskenyér-partin ők is találgatták, mi történhetett. “Hiába esik át öt-hat rostán az ember, mire nevelőszülő lesz, elképzelhető, hogy stabilan kezd, aztán éri egy trauma, netán túlterhelődik és kiég, és már nem tud megfelelően működni ebben a szerepében. Sem megvédeni, sem támadni nem akarom a hírek szereplőit, hiszen nem ismerem őket, de az elhanyagolást és a bántalmazást természetesen elítélem. Akárhogy is, a munkájukat szívvel-lélekkel végző nevelőszülőkre nagyon rossz fényt vet ez a négy-öt borzasztó eset, amit nagyon sajnálok” – mondja.
“Nemrég a tizenkét évesemet bevittem egy boltba a kötelező orvosi vizsgálata után. A téma épp a „gonosz, gyerekkínzó, elhanyagoló” nevelőszülők voltak. Ekkor az én fiam odament az ismeretlen nénikhez, és elkezdte magyarázni: az én anyukám nem ilyen, ez nem így van… Úgy kellett megnyugtatnom, hogy téged ezek a szomorú történetek nem érintenek, te jó helyen vagy.., de azért én is feltettem magamnak a kérdést: hol az a sok száz nevelőszülő, akik olyanok, mint én, akik szívvel-lélekkel végzik a munkájukat? Mert a tragikus esetekről beszélni persze kell, de legyen már szó rólunk is, akik szerencsére sokkal többen vagyunk. Rólunk, akik nem teszünk különbséget a vér szerinti és a nevelt gyerek között, függetlenül attól, hogy pár hónapig van-e nálunk, vagy felnőttségéig marad. Rólunk, akik mindig mindent úgy intézünk, hogy nekik a legjobb legyen. Nagyon örülök, hogy elmondhattam, mennyire imádom a hivatásomat, annak minden nehézségével együtt.”
Kapcsolódó cikkek
