Kamasz

Mariah Carey nem erőlteti, de ikrei is imádnak színpadon lenni

Úgy tűnik, Monroe és Moroccan szupersztár anyukájukra, Mariah Carey-re ütöttek. Egy nemrégiben adott interjúban Carey 11 éves ikrei lenyűgöző zenei képességeiről beszélt, de őszintén szólva, meglepődik ezen bárki is?
2022. December 12.
Mariah Carey gyerekeivel
Kép: Kevin Mazur/Getty Images

Az 52 éves szupersztár elmondta, hogy mindkét gyereke kreatív zenei zsenik. Mindenben támogatja őket, ahogy Carey fogalmazott „amikor énekelnek, az egyszerűen gyönyörű. Nagyon hálás vagyok, hogy ezt tőlem örökölték. Alig várom, hogy lássam, kivé válnak majd” – idézi az interjút a Romper.

Carey elárulta, hogy ő semmilyen formában nem erőlteti, hogy a gyerekei színpadon legyenek, de nagyon izgatott volt, amikor az ikrek csatlakozni akartak hozzá a Macy’s Thanksgiving Day Parade előadásán. Monroe és Moroccan háttértáncosként szerepeltek, miközben Carey előadta az “All I Want For Christmas” című slágert.

“Amikor úgy érzik, hogy részt akarnak venni benne, akkor részt vesznek a próbákon, fellépnek” – tette hozzá ugyanebben az interjúban. ” Öröm nézni őket, amikor teljesen belefeledkeznek, és a többi barátjukkal – akik közül sokan olyan feltörekvő énekesek vagy táncosok, akik nem a szórakoztatóipar világába születtek – együtt állnak a színpadon.”

Monroe és Moroccan, Carey közös gyermeke volt férjével, Nick Cannonnal.  A pár 2014-ben vált el, és azóta is jó kapcsolatot ápolnak. Cannonnak egyébként 12 gyermeke született, egyikük sajnos meghalt. Monroe és Moroccan egyértelműen mindkét szülőtől örökölték tehetségüket. Cannon maga is művész, színész, rapper, így nagy a valószínűsége annak, hogy az ikrek szüleik nyomdokaiba lépnek.

Forrás: romper.com