Kamasz

Második lányát is el kell engednie Brooke Shieldsnek

Rowan már tizenkilenc éves, Grier pedig tizenhat, és mint édesanyjuk elmondta, már vele is nézegetik a főiskolákat.  
2023. Április 10.
brooke shields
Fotó: Getty

A kétgyermekes Brooke Shields számára igen nehéz időszak volt, amikor idősebb lánya egyetemre ment, és most lassan ott tart, hogy a kisebbiket is elengedje – írja a Today.com.

A “The Kelly Clarkson Show” című műsorban nemrégiben a talkshow házigazdája arról kérdezte a színészt, hogy vannak a lányok. Rowan már másodéves a Wake Forest Egyetemen, és „még nem rúgták ki” – viccelődött az édesanya. Ami a kisebbik lányát, Grier-t illeti, róla ezt mesélte: „Ő még gimnazista, de már keresgéljük a következő intézményt”. “Ideges vagy?” – kérdezte tőle Clarkson. – Kezdek az lenni – válaszolta Shields.

Vicces, mondtam is a lányomnak, hogy voltaképpen tizennyolc évet töltöttem azzal, hogy megmondtam, mit csináljon, szóval most már tényleg meg kell bíznom benne, és el kell engednem.”

Mint Shields megjegyezte, az ő édesanyja teljesen más volt, “szorosan fogta őt, rettegett attól, hogy egyszer független leszek, és ő egyedül maradhat”. Hozzátette: igazi szimbiózisban éltek annyira, hogy egy időben ott is akarta hagyni a Princeton Egyetemet, annyira hiányzott az otthona.  Ám anyja lebeszélte erről, azt mondta, nem teheti meg, hogy feladja. „Ez biztosan szörnyen nehéz lehetett neki, hiszen odáig az töltötte ki az életét, hogy engem szeressen” – mondja erről a színész, aki az Instagramon is dokumentálta a sulikeresést:

Egyedülálló és rendkívüli kislányom bontogatja a szárnyait. Annyira szeretlek. Nagyon büszkék vagyunk rád!” – írta a képaláírásban.