Kamasz

Mikor lesz és meddig tart az idén a tavaszi szünet?

A köznevelésben és a szakképzésben valamennyire eltér a szünetek ideje ebben a tanévben, így a tavaszi szüneté is.
2024. Március 20.
(Kép forrása: Getty Images)

Jövő héten lesz húsvét vasárnap, így hamarosan megkezdődik a következő iskolai szünet. A szakképzésben tanulók számára ennek az első napja március 27-én, szerdán lesz, míg a köznevelésben március 28-án, csütörtökön.

A szakképzési tanév rendje alapján április 3-ig, szerdáig tart a szünet, míg a köznevelésben a szünet utáni első tanítási nap április 8-a, hétfő.

Milyen fontos időpontok lesznek még a szünet után ebben a félévben?

A tavaszi szünet után még két munkaszüneti nap lesz a tanév végéig: május 1-je szerdára esik az idén, Pünkösdhétfő pedig május 20-án lesz. A tanév június 21-ig, péntekig tart.

Akik középiskolába felvételiznek az idén, azoknak a következő dátumokat érdemes észben tartaniuk:

  • április 8–10.: a tanulói adatlapok módosításának lehetősége az általános iskolában – a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumba történő jelentkezők ezt egyénileg is intézhetik
  • május 2.: a felvételizők és az általános iskolák ekkor kapnak értesítést a középiskoláktól a felvételről vagy az elutasításról
  • június 26–28.: beiratkozási időszak a középfokú iskolákba

Az általános iskolai beiratkozás ideje április 18-án és 19-én lesz a 2024/2025-ös tanévre vonatkozóan.

Akik idén végeznek a középiskolában, fontos időpont az érettségi vizsgák időszaka. Ebben a tanévben a tavaszi írásbeli érettségik május 3-án, pénteken kezdődnek és május 27-én, hétfőn érnek véget. Az első kötelező tárgy, a magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi május 6-án lesz. A szóbeli vizsgák az emelt szintű szóbelikkel kezdődnek, amiket június 5–12. között tartanak, a középszintű szóbeli vizsgákat pedig június 17–28. között lesznek.

Azoknak, akik felsőoktatásba jelentkeztek, március 25-től lesz lehetőségük az ügyintézésre, hiánypótlásra, dokumentumfeltöltésre, egyszeri sorrendmódosításra, aminek a határideje július 10-e lesz. A ponthatárok az idén várhatóan július 24-én érkeznek majd.

(Források: magyarkozlony.hu, felvi.hu)