Caroline Cray hét évvel ezelőtt megevett egy fagyit és súlyos allergiás reakciói lettek, sőt anafilaxiás sokkot kapott. Az eset után allergiás tünetek jelentkeztek akkor is, ha pizzát, kenyeret, rizst vagy babot fogyasztott. Olyannyira súlyos volt a helyzet, hogy 12 napig intenzív osztályon is volt.
Az orvosok kezdetben úgy vélték, hogy a problémák átmenetiek, és majd elmúlnak, de nem így történt. „Minden nap azon aggódtam, vajon ezúttal is kórházba kerülök-e” – mesélte a fiatal nő.
Közel egy évnyi vizsgálat után Cray-nél 2018 májusában diagnosztizálták a hízósejt-aktivációs szindrómát (MCAS), ami egy ritka krónikus betegség. A fiatal nő úgy fogalmazott, hogy a diagnózis felállítása érzelmileg megviselte, de egyben „megerősítette” is.
Caroline csupán két ételt tud fogyasztani: zabpelyhet és speciális, hipoallergén csecsemőtápszert. Ennek ellenére nem vonja ki magát baráti vagy családi programokból, a közös vacsorákból, hanem viszi magával saját ételét, beleértve még az ünnepi eseményeket is. „Ez az ötödik évem a zabpehelydiétán, és ez nehéz” – mondta. Kesergés helyett azonban próbál optimistán tekinteni a jövőbe és bízik abban, hogy idővel a helyzet változni fog.