Kamasz

Mostantól a Krétába is feltöltheti az orvos a gyerek iskolai orvosi igazolását

Az igazolásokat az azt kiállító orvos egyből a Kréta-rendszerbe küldheti.
2024. Szeptember 03.
(Kép forrása: Getty Images)

(Kép forrása: Getty Images)

A fejlesztések révén idén szeptembertől lehetőség nyílik arra, hogy az iskolai orvosi igazolásokat az azt kiállító orvos egyből a Kréta-rendszerbe küldje – jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára hétfőn Maruzsa Zoltán közoktatásért felelős államtitkárral közös, budapesti sajtótájékoztatóján, írja az MTI.

Takács Péter elmondta: az eddig használt papír alapú igazolások sem szűnnek meg, ezeket egy esetleges informatikai hiba esetére fenntartják, azonban alapesetben az igazolásokat az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) és Kréta-rendszer összekapcsolása révén az iskola közvetlenül kapja meg.

Beszámolója szerint mind a háziorvosoknak, házi gyermekorvosoknak és szakellátóknak előírták: saját medikai rendszerüket úgy fejlesszék, hogy a betegség miatti iskolai hiányzásokkal kapcsolatos legfontosabb adatokat továbbítani tudják a Kréta-rendszerbe. Így – mivel az iskola is TAJ-számkezelőnek minősül – automatikusan értesül az egészségügyi okokból történő hiányzásról – tette hozzá.

Az államtitkár beszámolt arról is, hogy szeptembertől elkezdik az iskolai egészségnevelés oktatását osztályfőnöki óra keretein belül. Idén szeptemberben felsőtagozatban és a gimnáziumokban lesznek egészségneveléssel kapcsolatos osztályfőnöki órák.

Maruzsa Zoltán hozzátette: az új tanév számos informatikai fejlesztéssel indul, az egyik az orvosi igazolások közvetlen eljuttatása az orvostól az iskoláig. Az iskolákban ezen igazolások fogadása semmilyen plusz adminisztratív teherrel nem jár – mondta.

Az államtitkár az iskolai egészségfejlesztéssel kapcsolatban elmondta, az ehhez szükséges tartalmak már elérhetők a Nemzeti Köznevelési Portálon, a tudásátadásra osztályfőnöki óra keretében lesz mód.

Forrás: MTI