Maria Montessori (olasz orvosnő, pedagógus, pszichológus, a Montessori pedagógiai-pszichológiai módszer megalkotója) szociális újszülötteknek nevezte a serdülőket. Az újszülöttek elméjéhez hasonlította a serdülőkét, ugyanolyan rejtélyesnek látta mindkettőt. Kényes időszaknak tartotta, amit szülőként meg kell próbálni tisztelettel kísérni.
Ha a felnőttkor bölcsességével visszautazhatna a kamasz a tinédzser éveibe, akkor valami ehhez hasonló levelet írna most neked:
Kedves Anya és Apa!
Tudom, hogy időnként furán viselkedek. De ne várjatok tőlem racionális viselkedést, mert az agyam még nem áll készen – a homloklebenyem, azon belül a prefontális kéreg még a húszas éveim elejéig fejlődik! Az agyamnak ez a része felelős az ítélőképességért, a megfelelő kockázatbecslésért, az indulatszabályozásért, a morális döntésért.
Nem tudom még szabályozni az érzelmeimet és nem látom racionálisan a veszélyeket sem. Ezért vagyok időnként vakmerő, ezért vannak olykor ijesztő érzelmi kirohanásaim. Azt szoktad mondani, hogy pedig annyira értelmes gyerek vagyok! Hidd el, az intelligenciának semmi köze ehhez! A fejlődési szakaszokon mindenkinek át kell mennie.
Ugyanaz, ami rugalmassá, kreatívvá és szivacsszerűvé teszi az agyamat, egyúttal impulzívvá is tesz. Nem is vakmerőség vagy hanyagság az, ami annak látszik, egyszerű impulzivitás. Ha hülyeséget csinálok, vagy pont hogy nem teszek meg valamit, amit kellene, teljesen kiakadsz. A kérdésedre – “Ezt hogy gondoltad?” – ez a válaszom: „Sehogy! Nem gondoltam semmire!” Tudod, én ilyenkor hajlamosabb vagyok az agyam érzelmi rekaciókért felelős részével, az amygdalámmal menni előre, ahelyett, hogy prefrontális kérget használnám.
A másik fontos dolog, hogy értsd meg: most a barátaim a legfontosabbak nekem! Tudom, hogy szeretsz, de az életemnek ezen a pontján mások vannak a középpontban, a kortársaim. Ettől függetlenül, hidd el, ugyanúgy szeretlek, mint régen! És figyellek.
Így segíthetsz és támogathatsz engem:
- Te vagy a minta.
Figyelem, hogy viselkedsz és mit mondasz! - Hadd fedezzem fel egyedül a világot!
Ha megengeded, hogy megtapasztaljam saját tetteim következményeit, egy életre tanulni fogok belőlük. He hagysz nekem teret és bízol bennem, akkor magabiztosabb és rugalmasabb leszek. - Mesélj magadról!
Mesélj a gyerekkorodról, a kamaszkorodról! És engedd nekem, hogy én is őrültségeket csináljak néha! - Segíts messzebről látni a dolgokat!
Most mélyen elmerültem az életemben, a világomban. Sokszor el is mondom neked, hogy nem értesz meg. Segíts nekem, mondd el, hogy messzebbre tudjak tekinteni! Mondd el, kérlek, hogy ez egy múló pillanat! - Vigyázz rám!
Mindig figyelmeztess, hogy ittasan nem ülünk autóba, és a drog rossz. De ha bajba kerülök, akkor mindig legyél ott, húzz ki a bajból, és mellé ne papolj! Csak tudasd velem, hogy ha kellesz, ott vagy, meghallgatsz bármikor! - Légy kedves hozzám!
Ne légy kegyetlen, ne gúnyolj ki, ne szekálj! Légy kedves, kérlek, mert ezt egy idő után lemásolom, és belőlem is kedves ember válik majd. - Mutass érdeklődést az általam kedvelt dolgok iránt!
Ha beavatlak abba, mi érdekel, mivel foglalkozok szívesen, légy nyitott és figyelj rám! Egyszer majd, ha eltűnik a kamaszkori köd, egy magabiztos, hozzáértő, kedves embert találsz majd ott, ahol most ez a mogorva, fura tinédzser áll.
Készült Helene Wingens írása alapján
Nyitókép: Getty Images
Kapcsolódó cikkek
