Kamasz

Még öt napod van, hogy kérd neki a HPV elleni védőoltást

Hatékony és biztonságos a HPV-oltás a szakemberek szerint.
2022. Szeptember 07.

Az idei tanévben is kérhetik a szülők a humán papillomavírus (HPV) elleni ingyenes védőoltást a hetedikes lányoknak és fiúknak – ezt a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK) tette közzé. Ha ti is szeretnétek kérni, beleegyező nyilatkozatot kell leadnotok az iskolában, méghozzá szeptember 12-ig.

A gyerekek az iskolai kampányoltás keretében fogják megkapni a vakcinát, az első dózist októberben, a másodikat jövő év áprilisában. Mindez a HPV kilenc típusa ellen alakít ki védettséget, és várhatóan védelmet nyújt azon HPV-típusok ellen, amelyek a méhnyakrákesetek körülbelül 90 százalékát okozzák. A védőoltással megelőzhető továbbá a HPV okozta nemi szemölcsök mintegy 90 százaléka is – ismertette az NKK.

A hetedik évfolyamos lányok számára egyébként már a 2014/2015-ös tanévtől kezdődően térítésmentesen elérhető ez, a 2020/2021-es tanévtől pedig már a fiúk is kérhetik a beadást – a lányok nyolcvan, a fiúk több mint hetven százaléka élt is a lehetőséggel.

A HPV okozta megbetegedésekkel szemben a szexuális élet megkezdése előtt beadott oltás a leghatékonyabb. A védőoltási program célja a HPV vírus okozta daganatos megbetegedések és halálesetek számának csökkentése, ezért a szervezet javasolja a védőoltást. A tapasztalatok azt mutatják – írják -, hogy a vakcina hatásos és biztonságos.

A közleményben hozzátették: az európai szinten is jó eredmény egyfelől a szülők felelős döntésének, másrészt az iskolavédőnők és iskolaorvosok odaadó szervező munkájának is köszönhető.

Forrás: MTI, Címlapkép: Getty