Kamasz

Mindennapos testnevelés – de biztos, hogy a legjobb formában mozognak a gyerekeink?

A Nemzeti Alaptanterv nagyon szép célokat határoz meg, amikor a testnevelésórákról ír. De hogyan néznek ki ezek a valóságban?
2022. Szeptember 15.
tornaóra iskola

Repül az idő, már több mint tíz év eltelt azóta, hogy az iskolákban bevezették a mindennapos testnevelést (egészen pontosan 2012 szeptember 1-jétől, minden köznevelési intézményben, felmenő rendszerben).  Hogy hogyan, arról a Köznevelési Törvény rendelkezett. Ennek értelmében legfeljebb heti két óra kiváltható sportköri részvétellel, versenysporttal, délutáni edzéssel.

Egykor heti két-három tesióránk volt, aki nem szeretett mások előtt mozogni, nem volt ügyes vagy egyéb problémája volt, annak az is sok volt, de persze mindig voltak, akik egész nap a tornateremben fociztak volna, ha lehetséges lenne.

Komoly célok

Az óraszámnövelését röviden az a cél indokolta, hogy a diákok, és velük majd az egész társadalom egészségesebb legyen. Ez jól hangzik, de mint mindig, itt is a részletek voltak kérdésesek. 
Kezdetben sok szülő megrettent, ám azóta kiderült, hogy nem eszik olyan forrón a kását, a változtatás nem azt jelenti, hogy eddig párszor 45 percen át másztak kötélre és ugrottak szekrényt a gyerekek, most meg majd szakmányban ezt fogják csinálni.

tornaóra iskola

Fotó: Getty Images

A Nemzeti Alaptanterv meghatároz kulcsértékeket, és ezek bizony sokkal többről szólnak, mint holmi ugrabugrálásról: „A testnevelés az egészséges életmód, a rendszeres testedzés szokásrendszerének megalapozását, a testi, lelki és szociális harmónia kialakítását, az alapvető fizikai képességek és mozgáskészségek fejlesztését, a versenyszellem kibontakozását a testedzés,a sportolás, a versenyzés megkedveltetését tűzi ki célul, de fontos az is, hogy szabad, szuverén, gondolkodó, kreatív embereket fejlesszen.

Nagyívű célok, amikhez nemcsak a kötelező mozgásanyag kell – mint gimnasztika, atlétika, torna, sportjátékok, úszás, de akár küzdő- és télisportok, zenére végezhető mozgásformák vagy olyan finomságok, mint  vívás és lovas íjászat (mindezt évfolyamok szerint tovább bontják futásra, szökdelésre, dobásokra, egyensúlygyakorlatokra, labdajátékokra küzdőfeladatokra és hasonlókra). Az elvárás egy minimális teljesítmény: az úgynevezett „engedhetetlen ismeretek, jártasságok, készségek, általános képességek alsó szintje.”
Szerencsére volt és van lehetőség arra (meg hát nincs is nagyon más választás), hogy a végrehajtási módot a helyi adottságokra szabják, és még ezen túl is sokat bíztak az egyes iskolák és testneveléstanárok kreativitására.

Egy kis találékonyság

Nincs ötször negyvenöt perc körben futás, de a legtöbb helyen elég sok sportnak minősülő, de inkább szabadidős tevékenységnek számító, élvezetes dologgal dobják fel a napokat. Van, ahol úszásra járnak, ping-pongoznak vagy néptáncolnak, máshol korcsolyázni tanulnak vagy épp edzőgépeken dolgoznak a fiatalok.
A helyszínek is változatosak: a tornatermen kívül sokan használják az udvart vagy épp a közparkokat, szerencsésebbeknek jut egy medence – vagy a helyi uszodába járnak.

Verának egy negyedikes és egy hatodikos fia van, mindketten állami iskolába járnak, és magas szinten fociznak. Egyikük testnevelés tagozaton tanul, ami annyi különbséget jelent, hogy heti két órával több tornaórája van, mint testvérének. Iskolájuk jól felszerelt, kosár-, ping-pong- és atlétikai terem is van benne, valamint egy nagy udvar.

Elvileg lenne úszás, de ez a covid-járvány óta nem működik, amit Vera nem is bán. „Ahogy egyre nagyobbak, már nem feltétlen élvezik az úszást” – mondja. „A mi iskolánk pályázatok segítségével jut mindenféle sporteszközhöz, amiket be tudnak építeni az órákba. Esetenként pedig szabadtérre viszik a gyerekeket, a közeli parkokba, futókörökre.”

Vera pártolja a mindennapos testnevelést, bár elismeri, hogy aki nem szeret mozogni, annak „egy küzdelem lehet”. Az ő fiai viszont imádnak, így nekik sosem elég a sportból. „A tanárok nagyon jól csinálják, mert megtartják a kötelező elemeket, de nem annyira szigorú a tanrend. A nagyobbaknál már több szabad játékot, például kosarazást engednek. A sport közösségépítésnek sem utolsó, és persze szükség van rá, különben a fiúk nagyon elfáradnának napközben.

Esőre is van megoldás

Mariannak alsósak a gyermekei, másodikos és negyedikesek. Egyikük állami, másikuk egyházi intézménybe jár, de mindkettővel szerencsésnek érzi magát. „A nagyobbiknak az osztályfőnök tartja a testnevelést, és ő nagy hangsúlyt fektet az egészségmegőrzésre. Még karanténhelyzetben is küldte a videóanyagokat, és azt is mindig tudjuk, hogy mit takarnak a gyerekek osztályzatai.

Persze itt is küzdenek azzal, hogy változatosan töltsék ki az órákat. A szokásos talajgyakorlatokon, labdajátékokon és futáson túl náluk még társastánc-foglalkozást is tartanak, sőt, amikor felújították a tornatermet, sport helyett dietetikai előadást szerveztek. De a tanárok másra is koncentrálnak. „Épp most hívtak be, mert a kicsinél tartásproblémákat látnak a táskacipelés miatt, és gyógytestnevelést, speciális gyakorlatokat javasolnak neki” – meséli Mariann, aki hálás a személyes odafigyelésért. „Fontosnak tartom, hogy sokat mozogjanak, mert nagyon lefáradnak délutánra. Nem mindig könnyű megszervezni, úszásra például egy dupla órát is elhasználnak, hiszen csak az utazás és az öltözés elviszi az egyiket, de megéri.”

Van tehát sok jó példa, ugyanakkor nem egy intézményben csak kompromisszumokkal tudják tartani a szükséges óraszámot. Tulajdonképpen már az is ebből adódik, hogy egyes osztályok csak az udvaron, parkban tornázhatnak, de erre azt mondhatjuk, hogy a szükség-szülte pozitívum.

Egymás előtt öltöznek a fiúk és a lányok

Ugyanakkor az, ha egy csoportnak a folyosón kell mozognia vagy az osztályteremben öltöznie, már inkább negatív. Nemcsak kényelmi probléma van ezzel, de egy másik édesanya, Gabi szerint etikai is. „Másodikos a kislányom, de már őt is zavarja, hogy a fiúk és a lányok együtt öltöznek. El tudom képzelni, hogy a negyedikeseknél még inkább kellemetlen ez. A kislányok a pad alá bújva készülnek az órára… még az a szerencse, hogy tornadressz már nincsen, mert régebben sokaknak az okozott szorongást.
Gabi a tanrend egyes részeivel is elégedetlen. Van gimnazista lánya is, és azt mondja, ő már nem igazán szereti a szekrényugrást, futási felméréseket vagy kötélmászást. „A rendszeres mozgás egészséges és jó dolog, de azzal nem fogják elérni, ha szenved a gyerek a tesiórán. Ha meg akarják szerettetni a mozgást, arra hasznosabb mondjuk a biciklizés, a szabad játék vagy a foci, tollas, röplabda, amit felnőttkorában is tud folytatni.”
Az édesanya pártolja, hogy felsőben szakosodhassanak a diákok. Másik lánya alapítványi iskolájában például lehet választani frizbi, atlétika, jóga vagy smart gym közül.

Tanulmányban (Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt) is vizsgálták már a mindennapos tesi hatásait, és inkább biztatóak, mint sem: a gyerekek több területen fittebbek lettek, de maradtak fejlesztendők is. Nem igazán jó a kicsik állóképessége, és még mindig sokan túlsúlyosak.

Fehérvári Anikó és Híves Tamás összefoglalója szerint megemelkedett a tornatermek, tornaszobák zsúfoltsága. Az általános iskolákban a legnagyobb mértékű ez – írják – másfélszeresére nőtt az arányos tanulólétszám. A gimnáziumokban is alig jobb a helyzet, és elmondható, hogy Pest megye és a főváros általános iskolái a legzsúfoltabbak. Szintén még mindig gond az, hogy kevés a szaktanár: „A személyi feltételek terén is azt tapasztaltuk, hogy tíz év távlatában leginkább az általános iskolákban növekedett meg az egy testnevelő tanárra jutó tanulók száma” – írja a szakvélemény.

Ez tehát biztosan két olyan terület, ahol lehet még előrelépni.