Kamasz

Tízévesen vették fel az egyetemre, most 17 évesen ledoktorált

Édesanyját és nagymamáját tartja a legnagyobb inspirálóinak.
2024. Május 15.
egyetem
Kép: Getty Images

Egy chicagói tinédzser, Dorothy Jean Tillman II mindössze tízéves volt, amikor felvételt nyert Lake County-i főiskola pszichológia szakára. 2020-ban 15 évesen szerzett diplomát, és felvették az Arizonai Állami Egyetem egyik doktori programjába – írja az ABC.

Tillman 2023-ban, 17 éves korában védte meg disszertációját, és doktori fokozatot szerzett az egyetemen integrált viselkedés-egészségügyből, az erről szóló diplomáját idén májusban vehette át.

A lány elmondta, mindig is ilyen nagyra értékelte az oktatást, a családi háttere miatt. Nagymamája nagyon fontosnak tartotta a tanulást, édesanyja pedig nemcsak mindenben támogatta, de egy oktatással foglalkozó intézet alapítója is. –  Mindig úgy láttam őt, mint egy „csodanőt”– mondta a lány Good Morning America-nak. Hozzátette, hogy anyja támogatása nélkül mindez nem sikerülhetett volna, őt tartja az egyik legnagyobb inspirálójának.

Dr. Lesley Manson, az egyetem  docense elmondta, hogy Tillman a legfiatalabb hallgató, aki valaha doktori fokozatot szerzett az integrált viselkedés-egészségügy területén. Tillman a tanulás mellett cikkeket írt és gyakorlatot végzett az egyetemi hallgatói egészségügyi központban is.

Olyan vagyok, mint bármely más tinédzser, még mindig próbálom kitalálni, mik a konkrét álmaim és céljaim – fogalmazott a 17 éves doktor.