Kamasz

Több mint tízezer gyerek jár át osztrák iskolába

Sokaknak van osztrák lakcíme, de vélhetően inkább csak papíron.
2023. Augusztus 22.
iskola
Fotó: Getty

Arról tudunk, hogy a határ menti településekről sokan dolgoznak Ausztriában, máshonnan is, persze, innen azonban napi ingázással is meg tudják oldani ezt az életformát.

Arról azonban kevesebbet lehet hallani, hogy nemcsak dolgozni járnak át emberek, de tanulni is. A G7 írta meg, hogy míg a 2010/2011-es tanévben még csak 2117 magyar diák járt az osztrák közoktatásba, addig a 2021/2022-es tanévre már 10 646-ra nőtt a számuk  

A menetrend szerinti Volán-buszjárattal 45 perc alatt át lehet Szombathelyről Oberwartba, vagyis Felsőőrre érni, ahol magyar kisebbségi gimnázium is működik. Az ingázásnál viszont egy szülő szerint nagyobb nehézségek is vannak, például az, hogy ahhoz, hogy a gyerek állami iskolába járjon, állandó osztrák lakcímre van szükség. Ezt persze ki lehet játszani, például azzal, ha bérelnek egy lakást a szomszédos országban, vagy átjelentkeznek egy osztrák ismerőshöz, de erre már jobban odafigyel a rendőrség, és társadalombiztosítási csalás gyanúja esetén megfigyeli az ingatlanokat” – írja az eduline a  hvg360- ra hivatkozva.

A határ közelében élő szülők azért hozzák ki Ausztriába a gyerekeket tanulni, mert később úgyis ott fognak dolgozni. Így legalább megismerik a rendszert és megtanulják a nyelvet” – mondta egy Ausztriában, oktatási területen dolgozó magyar a lapnak.