Kamasz

Minden szerdán táblával áll ki egy zebrához egy szülő, aki az oktatás problémáira szeretné felhívni a figyelmet

Már mások is csatlakoztak a „zebraszerda” elnevezésű akciójához.
2023. Január 19.
zebra
(A kép illusztráció. Kép forrása: Getty Images)

„Én szülőként azt gondolom, nagyon fontos a pedagógusok bére, de a mai magyar oktatási rendszer ezer sebből vérzik” – mondta el a Telex.hu portálnak Kállai Kornélia, aki január 4-e óta minden szerdán 7:30 és 8:30 között a lakóhelyéhez közeli zebrán áll egy táblával, hogy ezzel hívja fel a figyelmet a közoktatás problémáira.

Ugyan van pedagógiai végzettsége, de nem kezdett el tanítani, viszont háromgyerekes anyaként napi szinten megtapasztalja az oktatás problémáit. Kállai Kornélia maga is tenni akart valamit, mert úgy érezte, hogy a tüntetésekkel, sztrájkokkal akit lehetett, már megszólítottak.

A Dél-Budai Tankerület támogató Facebook-csoportjában kezdte el hirdetni a „zebraszerda” elnevezésű akcióját. Az első napon egy ember csatlakozott hozzá, a következő héten már két zebránál álltak hárman, ezen a héten pedig egy ismeretlen nő is jelezte, hogy kiáll egy másik zebránál. Kállai Kornélia szerint azért jó ötlet ezt a megmozdulás, mert bárki, bárhol csatlakozhat hozzá. Hosszú távon szeretné folytatni a „zebraszerdákat”, és örülne, ha országos mozgalom lenne belőle, de győzködni senkit nem fog – mondta a portálnak.

Forrás: Telex.hu