Kamasz

Egy kezdő tanár osztotta meg, hogy mire elegendő a fizetése

A Pedagógusok Szakszervezete tette közzé egy fiatal kolléganőjük történetét, aki arról írt, hogy mire elegendő a fizetése.
2023. Január 23.
tanár táblára ír
(Kép forrása: Getty Images)

„Nagyon újszerű élmény volt, hogy kollégám egy »elfogyott a pénzem« című beszélgetés után odakísért kedvesen a menzára a konyhás nénikhez, és azt mondta: »Tudnának adni a kislánynak egy kis ebédet? Szegény éhes«. Aztán mosolyogva azt mondta a hölgy, hogy »persze! Szedek még rá egy kanállal!« Könnybe lábadt a szemem a kedvességétől és a szégyenérzettől” – olvasható a fiatal pedagógus történetéről szóló posztban, amit a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) tett közzé, és amit az eduline.hu szemlézett.

A tanár arról is ír, hogy egyedül fizeti a lakást, az összes kiadását, a családja nem tudja segíteni. Tavaly még épp elég volt ez az összeg, de most januárban megtörtént, hogy nem elég a minimumra sem.

„Az a 10 százalék emelés pont arra lesz elég, hogy tudjak belőle venni kenyeret háromszor egy hónapban. Nyilván nyugtatom magam, hogy »nem baj, megoldjuk, valahogy lesz, úgyis rád fér egy kis koplalás«, de sajnos ez nagyon nem vicces” – áll a bejegyzésben.

A fiatal pedagógus így zárja a gondolatait: „A szülőktől meg hallgatom, hogy »ugye te nem mész el?«… Ó drágáim, de… El fogok”.

Az eduline.hu arról is írt, hogy egy pályakezdő pedagógus fizetése az ágazati szakmai pótlékkal együtt bruttó 391 ezer forint – ez adókedvezmény nélkül nettó 250 ezer forint.

Forrás: eduline.hu